Látványosan javult a magyar lakossági hitelportfólió minősége: 2024 június végére a 90 napnál hosszabb késedelemben lévő tartozások aránya mindössze 1,1 százalékra esett vissza – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ez jelentős előrelépés az egy évvel korábbi 1,5 százalékhoz képest.
Új hitelek húzzák le a rossz adósok arányát
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a javulás két fő tényezőre vezethető vissza:
„Egyrészt a júniust megelőző egy évben 11,6 százalékkal nőtt a lakossági hitelek állománya – és már csak hajszállal maradt el a 12 ezer milliárd forinttól –, másrészt a 90 napnál régebben lejárt tartozások mennyisége látványosan, csaknem 18 százalékkal csökkent – így már nem egészen 132 milliárd forintot tett csak ki.”
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az újonnan felvett hiteleket jellemzően pontosabban fizetik az adósok, így a friss kihelyezések jelentősen javítják az összképet. Ez nem pusztán a kezdeti lelkesedésnek köszönhető: minél régebbi egy hitel, annál nagyobb az esélye, hogy az adós olyan élethelyzetbe kerül, amely megnehezíti vagy ellehetetleníti a törlesztést.
Rekordhitelezés az első félévben
Az idei év első felében jelentősen megugrott a hitelkereslet:
-
a lakáshitelek volumene 26 százalékkal nőtt, és 809,4 milliárd forintra emelkedett,
-
a személyi kölcsönök kihelyezése több mint 40 százalékkal bővült.
A trend a szakértő szerint folytatódhat, különösen a lakáshiteleknél. Szeptemberben elindult az Otthon Start Program, amely legfeljebb évi 3 százalékos kamattal kínál piacinál kedvezőbb finanszírozást a jogosultaknak.
Lakáshitelek: példás fizetési fegyelem
Az MNB adatai szerint a legjobb mutatókat a lakáshitelek produkálják: június végén már fél százalék alatt volt a 90 napon túli késedelmes állomány aránya, ami tovább javult a 2024 júniusi 0,67 százalékhoz képest.
A januárban elindult munkáshitel konstrukciónál a 104,6 milliárdos állományból mindössze 87 millió forint volt három hónapot meghaladó késedelemben. Bár ez kedvező adat, figyelmeztető jel, hogy a 31–90 nap közötti csúszás már júniusban elérte a 2,7 milliárd forintot.
A személyi kölcsönöknél továbbra is 3 százalék a 90 napon túli tartozások aránya, de ez is több mint egy százalékponttal javult az elmúlt évben. A babaváró hitelnél viszont minimálisan nőtt a késedelmes állomány aránya, bár így is csupán 0,5 százalék.