Komoly pénzügyi nyomás nehezedik Budapest költségvetésére: jelenleg mínusz 65 milliárd forint van a főváros számláján – erről Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója beszélt a Népszavának adott interjúban.
Szeptember 10-től érkeznek a cégek iparűzési adó befizetései, amelyek várhatóan javítanak a mérlegen. Kiss azonban figyelmeztetett: „A most érkező iparűzési adóbevételek azonban önmagukban nem elegendőek a főváros pénzügyi helyzetének stabilizálásához. Nincs más lehetőség: meg kell állapodni a kormánnyal a rendezésről.” Hozzátette, hogy tárgyalási időpont sincs még napirenden.
Jogvédelem nélkül nagyobb a kockázat
Az is súlyosbítja a helyzetet, hogy egy pécsi bíróság másodfokon eltörölte a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben hozott döntését az azonnali jogvédelemről. Így a Magyar Államkincstár bármikor leemelheti Budapest számlájáról a tavalyi szolidaritási hozzájárulás utolsó, 4,5 milliárd forintos részletét.
A főváros eddig havonta hosszabbította a jogvédelmet, de a májusban kiadott engedély augusztus végén lejárt. Ez azt jelenti, hogy szeptemberben akár a 6 milliárdos esedékes részletet is levonhatják a számláról.
Kritikus hónapok előtt
Ha a főváros nem kapja meg az őszi hónapokra az azonnali jogvédelmet, vagy törlik a korábbi időszakokra vonatkozó döntéseket, Budapest még az év vége előtt kritikus pénzügyi szintre kerülhet.
A városvezetés szerint a helyzet rendezése csak kormányzati megállapodással lehetséges. Az ügyben azonban egyelőre nincs előrelépés.