A kormány újabb otthontámogatási programot jelentett be, amely a tervek szerint 2026 januárjától indul a közszolgálati dolgozók számára. Bár a pontos szabályozás még kidolgozás alatt van, az első részletek alapján nem automatikus támogatásról van szó – írja a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, Gergely Péter.
A konstrukció évi nettó 1 millió forintos lakhatási hozzájárulást ígér, de csak azok számára, akik igazolni tudják lakáshitelüket vagy ingatlanvásárlásukat. A támogatás nem készpénz, hanem célzott juttatás, amelyet várhatóan hitelcsökkentésre vagy önerőként lehet felhasználni.
A feltételek hasonlítanak a 2025 januárjától elérhető, 35 év alattiaknak szóló lakhatási támogatáshoz, amely szintén béren kívüli juttatásként, kedvező adózással vehető igénybe. A közszolgálati verzió ugyanígy cafeteria jellegű, 28 százalékos adóterhet jelent majd a munkáltatónak.
Nem automatikus a támogatás – igényelni kell és hitel kell hozzá
A támogatás nem jár automatikusan minden közszolgálati dolgozónak, ahogy az a 35 év alattiaknál is tapasztalható. Írásbeli kérelem, valamint lakáscélú hitelszerződés vagy adásvételi szerződés szükséges majd az igényléshez – derült ki a július 31-i kormányinfón is.
A szakértő szerint kizárható, hogy nem lakáscélú hiteleket (pl. Babaváró, diákhitel, szabad felhasználású jelzáloghitel) is elfogadjanak. A támogatás a meglévő hitelek előtörlesztésére is felhasználható, de ebben az esetben elő- vagy végtörlesztési díj csökkentheti az összeg tényleges értékét. Ezért célszerű lehet a magasabb kamatozású piaci hiteleket célozni vele – figyelmeztet Gergely Péter.
A támogatás új lakás vásárlásához önerőként is igénybe vehető, de ehhez előzetesen adásvételi szerződés vagy hitelkérelem benyújtása lehet szükséges, ami gyakorlati nehézségeket vethet fel.
Választási év előtti üzenet: célzott segítség vagy célzott kampány?
A bejelentés újabb eleme a kormány 2026-os választások előtti gazdaságpolitikai lépéseinek, amelyek közé sorolható a 35 év alattiak lakhatási programja, a CSOK Plusz, valamint az újonnan induló Otthon Start hitelprogram is.
Bár a közszolgálati támogatás állami programként indul, a szakértők szerint egyelőre nem egyértelmű, kötelezővé teszik-e a munkáltatók számára a folyósítást. Ez lehet a legnagyobb különbség a fiataloknak szánt programhoz képest, ahol a támogatás kizárólag a munkáltató döntésén múlik.