A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) július végén benyújtotta a „Békemenet” név védjegyoltalmi kérelmét, amely a több alkalommal, összesen tízszer megszervezett, Orbán Viktor és a Fidesz támogatását kifejező rendezvénysorozat elnevezésének jogi védelmét célozza. A beadványt az SZTNH még nem bírálta el, ám ha sikerrel jár, a „Békemenet” kifejezés hivatalosan is védett márkanév lesz - számolt be róla a HVG.
A Békemenet története és a védjegybejelentés részletei
A Békemenetet 2012 óta szervezi a Civil Összefogás Fórum és annak közhasznú alapítványa, a CÖKA. Az első évben rögtön három menet is zajlott, legutóbb pedig tavaly június 1-jén tartották a tizediket, amely az EP-választás kampányidőszakának végéhez kötődött. Bár a szervezők szerint akár 300-500 ezer résztvevő is lehetett, ezt a számot több forrás is megkérdőjelezte.
A védjegybejelentésben a CÖKA ügyvédi segítséggel meghatározta, hogy a „Békemenet” név milyen termékekre és szolgáltatásokra vonatkozna: kulturális és szórakoztató események, konferenciák, kongresszusok, valamint felvonulások szervezésére. Ez a lépés egyértelművé teszi, hogy a szervezet hosszú távon kívánja fenntartani és védeni a Békemenet márkanevet.