Orbán Viktor hétfőn Facebook-videóban jelentkezett be, amelyben a hét gazdasági kérdéseiről és a béketárgyalások előkészületeiről beszélt. A miniszterelnök szerint a béke gazdasági hatásai már most érezhetőek, és ha a folyamatok így folytatódnak, az euró árfolyama akár 400 forint alá is csökkenhet.
A kormányfő a videó elején megjegyezte: „A hetet gazdasági kérdésekkel fejeztük be és az új hetet is gazdasági kérdésekkel kezdtük.”
Hangsúlyozta, hogy megkezdődtek a béketárgyalások előkészítő megbeszélései az oroszok és az amerikaiak között, és már az első jelek is biztatóak: „A két elnök már beszélt is egymással telefonon. Itt azt látom, hogy tíz százalékkal máris estek a gázárak és a forint is lendületet vett.”
Orbán szerint a jelenlegi gazdasági helyzet azt mutatja, hogy ha a béketárgyalások előrehaladnak, az pozitívan hat a magyar gazdaságra: „Úgy néz ki, hogy ha ez így megy tovább, akkor csak idő kérdése és az euró árfolyama be fog nézni 400 forint alá is. Ennyit jelent a béke.”
A miniszterelnök hozzátette, hogy a magyar kormány eddig is kiállt a béke mellett, és ennek előnyei nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is egyértelműek: „A békének gazdasági előnyei vannak, ezért is indítottunk békemissziót az elmúlt három évben, ezért tartottunk ki a béke mellett.”
Orbán Viktor szerint, ha a tárgyalások sikerrel folytatódnak, annak kézzelfogható hatásai lesznek a magyar gazdaságra is:
„Ha a dolgok így folytatódnak, akkor mindenki látni fogja, hogy a béke gazdasági előnyökkel is járhat, sőt járni is fog Magyarország számára. Ki kell tartanunk a béke mellett!”
A kormányfő ezzel ismét hangsúlyozta békepárti álláspontját, amelyet az elmúlt időszakban is következetesen képviselt. A gazdasági hatásokra való hivatkozás pedig arra utal, hogy a kormány szerint a béketárgyalások előmozdítása nemcsak politikai, hanem anyagi előnyökkel is járhat Magyarország számára.