Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium korábbi kegyelmi ügyekért felelős államtitkára megerősítette: a kegyelmi főosztály nem javasolta előterjesztésre Kónya Endre kegyelmi kérvényét, így azt Varga Judit akkori igazságügyi miniszter sem támogatta. Ha történt is lobbizás az ügyben, az nem a minisztériumban zajlott – hangsúlyozta a politikus a Telexnek adott nyilatkozatában.
Répássy elmondta, hogy a minisztérium kegyelmi főosztálya tipikusan csak súlyos, gyógyíthatatlan vagy végstádiumú betegség esetén javasolja kérvény előterjesztését. Kónya Endre – a bicskei pedofilügyben kényszerítésért elítélt egykori igazgatóhelyettes – kérvényét felesége nyújtotta be, személyi körülményekre és az ártatlanság hangoztatására hivatkozva. Répássy szerint egyik indok sem felelt meg az elnöki kegyelem feltételeinek.
„Az soha nem vezet kegyelmi döntésre, hogy valaki vitatja a bíróság döntését." – mondta Répássy Róbert, volt kegyelmi ügyekért felelős államtitkár
A politikus hozzátette: az volt a megállapodás közte és az igazságügyi miniszter között, hogy Novák Katalin köztársasági elnök döntését a minisztérium tudomásul veszi, és nem vitatja. Arra is kitért, hogy a köztársasági elnök nem köteles indokolni kegyelmi döntéseit – Kónya Endre esetében sem tett így, ezért írásos indoklás a még nyilvánosságra nem hozott dokumentumok között sem szerepel.
Magyar Péter vizsgálóbizottságot sürget
Magyar Péter kedden rendkívüli sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumban őrzött dossziéját. Nem zárta ki, hogy Varga Juditot csőbe húzták az ügyben, és soha nem látott esetnek nevezte, hogy Novák Katalin és Varga Judit ugyanazon a napon írta alá, illetve jegyezte ellen a kegyelmi döntést. Magyar bejelentette: az ügyet parlamenti vizsgálóbizottság fogja kivizsgálni, ahol a megjelenés kötelező lesz. Meghívottként Répássy Róbertet, Varga Juditot, Novák Katalint és az Orbán-kormány tagjait nevezte meg.
A Fidesz-frakció reakciója szerint a sajtótájékoztatón semmi újat nem lehetett megtudni a kegyelmi döntésről, és állításuk szerint az ügyről annak 2024 februári kirobbanásakor értesültek az akkori kormány tagjai. Orbán Viktor miniszterelnök egy kérdésre azt mondta, nem tudja megerősíteni, hogy Kónya Endrének lehettek-e támogatói vagy lobbistái a kormányon belül.