A kormány kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál őrzött dossziéját a kormany.hu/igazságtetel oldalon. A dokumentumok közzétételének indokaként azt írták: a magyar társadalomnak joga van megismerni, miként születhetett meg az a kegyelmi döntés, amely egy pedofil bűncselekmény eltussolásában közreműködő személy számára biztosított kegyelmet.
Az iratok között szerepel az Igazságügyi Minisztérium Kegyelmi Főosztályának előterjesztése, Répássy Róbert parlamenti államtitkár feljegyzése arról, hogy nem javasolja a kegyelem gyakorlását, valamint Varga Judit volt igazságügyi miniszter Novák Katalin - korábbi - köztársasági elnöknek írt levele.
Magyar Péter: soha nem látott eset
Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be a dokumentumokat, és kijelentette: az iratokból egyértelműen kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét. Az ügyben összesen 49 terhelt 48 ügye szerepelt – a Kegyelmi Főosztály K. Endre kérvényét nem támogatta. A köztársasági elnöknek küldött minisztériumi javaslatban Varga csupán három esetben javasolta a kegyelem megadását, a további 46 személy – köztük K. Endre – 48 ügyét felterjesztette, ami azt jelenti, hogy azokban nem javasolta a kegyelem megadását.
Magyar soha nem látott esetnek nevezte, hogy Novák Katalin a K. Endrének megadott kegyelmet ugyanazon a napon írta alá, amelyen azt Varga Judit ellenjegyezte.