Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) volt elnöke belső levélben kérte a kamarai vezetőket, hogy váltsák le a szervezet jelenlegi irányítóit. A levélben „fehér galléros bűnözőnek” nevezte Nagy Elek elnököt, súlyos pénzügyi vádjait azonban nem támasztotta alá semmilyen dokumentummal.
A 444 beszámolója szerint Parragh közel 200 címzettnek, köztük országos és megyei kamarai vezetőknek írt, a levél pedig az Úgytudjuk.hu szerkesztőségéhez is eljutott. A volt elnök úgy kezdte levelét, hogy már nem MKIK-küldött, amiért Nagy Eleket tette felelőssé, aki szerinte „addig sanyargatta a különböző testületeket, hogy megvonták tőlem a küldötti pozíciót”.
Parragh azt is leírta, hogy az elvesztett elnökválasztás után többen arra kérték, ne szólaljon meg. „Megtettem” – írta. Hozzátette, hogy a sajtó korábban is kereste, ő azonban hallgatott, mert úgy vélte, „24 évet, majd’ negyed évszázadot az ember nem dob ki”. Álláspontját azonban most megváltoztatta.
„Hibáztam. Egy buta senkiházi társaság uralta el a kamarát” – írta Parragh László.
Parragh eltávolítandó parazitához hasonlította Nagyot
A levél szerint a jelenlegi vezetés „tönkretette a KAVOSZ-t”, és „ellopták a pénzét, miként ellopták az MKIK pénzét is”. Parragh állításait viszont semmilyen dokumentummal nem igazolta. Azt írta, abban bízik, hogy az általa érintettnek tartott személyek egyszer szerepelni fognak majd a sajtóban.
Nagy Eleket egy parazitához hasonlította, amely három esetben távozik a gazdaállatból: „ha jóllakott”, „ha a gazdaállat kimúlt”, vagy „ha eltávolítják”. A címzetteket ez utóbbira biztatta.
„Ez utóbbit tegyétek meg! A kamarát tönkretették, de talán még van menteni való. Itt lép be a felelősségetek. Ne támogassatok egy senkiházit, egy fehér galléros bűnözőt, ne adjátok a neveteket a Kamara eszméjének elpusztításához!” – írta Parragh László.
A volt elnök Nagy Elek pályáját is méltatta. Állítása szerint Nagy 1980-ban „egy álházassággal” települt át Romániából Magyarországra, később Nigériában és Algériában, majd Matolcsy György mellett bukkant fel. Parragh azt is állítja, hogy Nagy korábban többször megpróbálkozott megszerezni MKIK elnöki tisztségétl, de minden alkalommal visszalépett. Levelét azzal zárta: „Egyszer már beengedtétek a rókát a tyúkólba. Ne tegyétek meg még egyszer, ne bízzátok rá a kamara jövőjét! Nagy Elek egy gátlástalan bűnöző!”
„Egyszer már beengedtétek a rókát a tyúkólba. Ne tegyétek meg még egyszer, ne bízzátok rá a kamara jövőjét! Nagy Elek egy gátlástalan bűnöző!”
Szeptemberben a területi elnökök is lépni kértek
Nagy Elek ellen nem ez az első belső fellépés: szeptemberben több területi kamarai elnök is lemondásra szólította fel, mert szerintük a kamarákon belül és kívül is súlyosan megrendült a bizalom az MKIK iránt. Levelükben az MKIK gazdálkodásával, vagyonkezelésével, szerződéskötési gyakorlatával, tulajdonosi döntéseivel és a testületi kontrollal kapcsolatos aggályokat is felsoroltak.
A területi elnökök elfogadhatatlannak nevezték a kamarai rendszer fokozódó centralizációját, valamint a szűk vezetői körre épülő döntéshozatalt. Közölték, hogy kifogásaikat jelezték, és kezdeményezték a problémák megoldását, ezek azonban a legtöbb esetben elutasításba ütköztek.