Szeptember 1-jén újraindult a vasúti személyforgalom Tiszaújváros és Miskolc között. A vonalat három éve zárták be, az újraindításról Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be a Facebookon, közvetlenül a helyszínről.
„Hajnali négy, Tiszaújváros – Lázár János három éve bezárta, ma reggel mi újraindítottuk Borsod-Abaúj-Zemplén megye ötödik legnagyobb településéről a vasúti közlekedést a megyeszékhelyre, Miskolcra” – írta Vitézy Dávid
A miniszter azt is bejelentette, hogy a városban elindult egy korábban nem létező, a vonatokhoz csatlakozó 89-es számú ráhordó MÁVBusz-járat.
Két vonal indult újra a bezártak közül
Vitézy Dávid a június végi kormányinfón jelentette be, hogy Dombóvár–Komló mellett szeptember 1-jétől Miskolc és Tiszaújváros között is visszatér a vasúti személyforgalom. A döntés szimbolikus: mindkét vonalat a miniszter elődje, Lázár János záratta be 2023-ban.
Tíz plusz egy bezárt mellékvonal
Lázár János 2023-ban tíz mellékvonalon állíttatta le a közlekedést. A tizenegyedik a nagykereki vonal lett, amelyen 2025 októberében szűnt meg a személyforgalom, mert akadályozta a kínai CATL-akkumulátorgyár és a debreceni repülőtér bővítését. A MÁV új nyomvonal építését ígérte, a projekt befejezésére azonban nem határozott meg konkrét határidőt.
Vitézy a miniszteri meghallgatásán azt mondta, le kell zárni a vasútrombolás korszakát, ezért felülvizsgálják a Lázár által bezárt vonalak kérdését. Hozzátette, hogy nem véletlenül ment el a választás után a lezárt komlói vonalhoz.
A most újraindult két vonallal a bezárt szakaszok kilenc másik vonala továbbra is személyforgalom nélkül maradt. A felülvizsgálat ütemezéséről és arról, mely vonalak kerülhetnek legközelebb sorra, egyelőre nincs bejelentés – ahogy a nagykereki új nyomvonal határideje is nyitott kérdés.