A parlament 140 igen és 6 nem szavazattal köztársasági elnökké választotta Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, akit 2012-ben a Fidesz-kormány mozdított el hivatalából. A megválasztott államfő ezt követően letette esküjét az Országházban, és a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba.
A Fidesz bojkottálta a szavazást
Baka András jelölését szombaton jelentette be a Tisza frakció, a jogtudós pedig pár órával később elfogadta a felkérést. A keddi rendkívüli ülésen ő volt az egyetlen államfőjelölt: a Fidesz bojkottálta a folyamatot, a Mi Hazánk pedig önállóan nem tudott jelöltet állítani, mivel ehhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, azaz 40 képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges. A Fidesz parlamenti frakciója a megválasztásban sem vett részt.
Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása szerint Baka Andrást az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb 5 évig tartó időtartamra választotta meg köztársasági elnöknek a képviselők kétharmados többsége.
Ki Baka András?
Az 1952-ben született Baka András 1978-ban szerzett jogi diplomát az ELTE-n, majd a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmányjogi osztályán kutatott 1989-ig. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként dolgozott, korábban pedig az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum színeiben szerzett mandátumot, amelyről a strasbourgi bírósághoz kerülve lemondott.
Sólyom László köztársasági elnök 2008-ban jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, majd 2009-ben hat évre választották meg a testület élére. A Fidesz hatalomra kerülése után mandátuma az Alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések alapján 2012. január 1-jén, három és fél évvel korábban megszűnt. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban kimondta, hogy Magyarország megsértette Baka tisztességes eljáráshoz és szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, mivel megbízatását az igazságügyi reformokat bíráló nyilatkozatai miatt szüntették meg. Ezt követően a Kúria tanácselnökeként dolgozott, majd 2019-ben nyugdíjba vonult.
„A kétharmad veszélyeket hordoz.” – nyilatkozta áprilisban Baka András a 24.hu-nak, miközben történelmi helyzetnek nevezte a Tisza kétharmados győzelmét.
Hosszú keresés vezetett a jelöléshez
Sulyok Tamás volt köztársasági elnök mandátuma július 20-án szűnt meg, ezután harminc nap állt az Országgyűlés rendelkezésére az új államfő megválasztására. Magyar Péter miniszterelnök Sulyok távozása után egy nappal bejelentette, hogy a nemzetközi sakknagymester Polgár Juditot kéri fel az államfői tisztségre, ő azonban visszautasította a felkérést. Ezt követően Magyar Péter és Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter több tudományos, kulturális és közéleti személyiséggel is egyeztetett, köztük Fülöp Botonddal és Romsics Ignác történésszel, mire végül Baka András személyében megszületett a döntés.