„Az Orbán-kormány számtalan bűne közül az egyik, hogy hagyta lerohadni a Népligetben lévő Planetáriumot. A hely, amely generációknak jelentette a játszva tanulást, lassan tíz éve zárt be, állapota azóta folyamatosan romlik” – írja friss Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester.
A főpolgármester elmondása szerint pár hete vetette fel Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszternek a kérdést, aki jelezte, hogy nyitott kapukat döngetek.
A miniszter is nyitott az újranyitásra
Hogy mennyire nyitott ez a kapu, arról Tanács Zoltán maga számolt be szombaton. A miniszter azt nyilatkozta, hogy szeretne egy olyan koncepciót kialakítani és a kormány elé terjeszteni, amely lehetővé teszi a Planetárium újranyitását.
A Népliget fejlesztésének új lehetőségei
Karácsony szerint a kormányváltás történelmi lehetőséget teremt a Népliget számára is. A park hosszú távú fejlődését meghatározó döntés, hogy a Közlekedési Múzeum marad a Népliget szomszédságában, és hogy a Körvasút fejlesztéséhez kapcsolódóan új megállót kap a park. A vasút-, metró-, villamos-, autóbusz- és kerékpáros kapcsolatok révén a Népliget a főváros és az agglomeráció egyik legjobban feltárt közparkjává válhat, ami alapvetően új használati lehetőségeket nyit meg.
„A Népliget megújításának első ütemét európai uniós forrásból tudnánk megvalósítani, de az előző kormány politikai okokból ezt megakadályozta.” – írta Karácsony Gergely.
A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy az új kormány partner lesz a park megújításának további lépéseiben is. Elmondása szerint ezt a partnerséget pénteken levélben kérte Tanács Zoltán minisztertől, akinek elküldte a Népliget megújításának részletes terveit is.