„Igen, öregek a tanácsba, fiatalok a csatába” – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn az elmúlt napokban arról, hogy ő a parlament helyett inkább a háttérben dolgozik a Fideszért. A volt miniszterelnök a Blikknek adott interjújában arra is válaszolt, meddig marad az élen, és mit csinálna utána.
„Hát ameddig bírom, meg amíg az emberek azt nem mondják, hogy… az öreg most már fáradt a tanácsból, és jobb lenne, ha inkább otthon maradna. […] De ha eljön, azt hiszem, hogy képes leszek arra, hogy ezt tudomásul vegyem.” – mondta Orbán Viktor.
Futballakadémián és unokáival foglalkozna
A Fidesz elnöke elmondása szerint sok fontos dologgal tudna foglalkozni, ha lemondana a vezetésről. Elsőként az unokáit említette, majd hozzátette: van egy futballakadémia, amelyet ő alapított, és ha tehetné, szívesen ott dolgozna.
Tanítana is, ha lenne rá lehetősége
Orbán Viktort arról is kérdezték, gondolkodott-e egyetemi tanításon. Elmondása szerint kapott már ilyen felkérést, és volt is óraadó tanár egy félévig, négy-öt előadás erejéig a Református Egyetemen.
„De nem mentem státuszba sose, csak elfogadtam ilyeneket. Szeretek tanítani, édesanyám pedagógus. És nekem örömöt okoz, amikor azt látom, hogy amit gondolok, azt sikerült megértetnem egy másik emberrel, és segítettem neki, hogy jobban megértse a világot.” – nyilatkozta Orbán Viktor.
Hozzátette, biztos abban, hogy a jövőben is fog még tanítani, bár a formáját kevésbé hagyományos egyetemi előadásokban képzeli el – külföldön egyébként korábban is szokott előadásokat tartani.