A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatali visszaélés miatt folytat nyomozást a Fauszt Zoltánhoz köthető cégek rendszerei, a Neptun, a Kréta és a Poszeidon ügyében – tudta meg a Telex.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a július 16-i kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a három rendszer ügyében 40 oldalas feljelentést tettek, amelyben bemutatták a rendszerek történetét. A minisztériumban úgy látták, hogy ezeknél a rendszereknél a verseny teljesen eltűnt, a kormány és az intézmények kiszolgáltatottá váltak, és indokolatlanul magasak lettek az árak. A minta a bejelentés szerint úgy nézett ki, hogy titkos döntésekkel előbb kötelezővé tették a rendszerek használatát, a szerzői jogok és a forráskód egy magánvállalkozásnál koncentrálódtak, kizárták a versenyt, és sok döntés nem jelent meg a Magyar Közlönyben.
Közel 20 milliárdos szerződések a választás előtt
A választás előtti utolsó hetekben, hónapokban közel 20 milliárd forint értékben kötött szerződéseket ezeken a területeken az előző kormány. Tanács Zoltán prezentációja után Magyar Péter miniszterelnök hozzáfűzte, hogy az érintett cégek Fauszt Zoltánhoz, Palkovics László barátjához kötődnek.
A közoktatásban országosan elterjedt Kréta adminisztrációs rendszer rengeteg pénzért, homályos jogszabályi alappal vált egyeduralkodóvá a piacon. A magyar egyetemeken használt Neptun tanulmányi rendszert üzemeltető cég nem sokkal az áprilisi választás előtt radikálisan megemelte az egyetemek felé számlázott üzemeltetési díjat. A titkos kormányhatározattal kötelezővé tett iratkezelő szoftvert, a Poszeidont fejlesztő Fauszt-céggel pedig a választás előtt fél évvel kötöttek az állami szervek több tízmilliárdos szerződést.
Kérdés, hogy a rendőrségi nyomozás milyen ütemben halad, és hogy a feltárt szerződéses konstrukciók mennyiben érintik majd az intézmények által jelenleg is használt rendszerek működését.