2026. Július 22.

363.90 Ft

318.99 Ft

Támogatás
friss

Házkutatást tartott a NAV a Családbarát Magyarország Központnál

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Olvasási idő: 2 perc

Házkutatást tartott a NAV a Családbarát Magyarország Központnál

A NAV nyomozói házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál, dokumentumokat foglaltak le a 2018-2020 közötti gazdálkodás miatt indult eljárásban.

Hirdetés

Házkutatást tartottak, több dokumentumot is lefoglaltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyén szerdán – írta közleményben a Szociális és Családügyi Minisztérium.

A NAV Kiemelt Ügyek Osztályának nyomozói a cég feljelentése miatt indult büntetőeljárás részeként jelentek meg a helyszínen. Az eljárás azért indult, mert a 2018–2020 közötti időszak gazdálkodásával összefüggésben költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. A nyomozók a minisztérium közleménye szerint a bűncselekmény tárgyi és okirati bizonyítékait, valamint egyéb bizonyítási eszközeit foglalták le.

2020-ban derültek ki a szabálytalanságok

A Családbarát Magyarország Központ élén 2020-ban ügyvezetőváltás volt, ekkor merült fel a korábbi szabálytalanságok gyanúja. Bizonyos támogatásokkal nem megfelelően számolhattak el, hiányos a dokumentáció, több adminisztrációs hiba is előfordult. A cég előbb saját maga vizsgálta át a korábbi évek gazdálkodását és szerződéseit, majd bevontak ebbe egy tanácsadó céget is. 2021–2022-ben a Miniszterelnökség megbízásából egy külső cég teljeskörűen átvilágította a Családbarát Magyarország Központot, de ezt a jelentést csak az akkori ügyvezető ismerhette meg.

„Az első olyan nyilvánosan ismert intézkedés, amely a nyomozás tényleges előrehaladására utal.” – mondta Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár a szerdai házkutatásról.

Balásy Gyula cégeihez köthető megbízások

Bár a nyomozás csak ennek az időszaknak egy részére terjed ki, a családbarát Magyarország népszerűsítésére, az ezzel kapcsolatos rendezvények szervezésére 2017 és 2023 között 15 milliárd forint értékű megbízásokat kaptak Balásy Gyula cégei. A vállalkozó az áprilisi választás után sírós interjút adott a Kontrollnak, amelyben azt mondta, átadja az államnak a cégeit és a magántőkealapokban lévő vagyonát. Aztán a hatóságok elkezdték zárolni a cégei számláit.

2024 augusztusában, az akkori ellenzéki képviselő, Hadházy Ákos kérdésére az akkori legfőbb ügyész, Polt Péter azt válaszolta, büntetőeljárás van folyamatban a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. által kötött több szerződés miatt is.

Belföld

2 órával ezelőtt

Egy párt médiakontrollját ne váltsa fel egy másiké - Üzent a Magyar-kormánynak a CPJ

Egy párt médiakontrollját ne váltsa fel egy másiké - Üzent a Magyar-kormánynak a CPJ
Magyarország
Tisza Párt
Szuverenitásvédelmi Hivatal
Munka
Közmédia
A Committee to Protect Journalists üdvözölte a magyar sajtószabadság helyreállítására tett lépéseket, de mélyebb, tartós reformokat sürget a kormánytól. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2 órával ezelőtt

A Tisza Párt meghallgatná Szijjártó Pétert a BYD-s igazolása miatt

A Tisza Párt meghallgatná Szijjártó Pétert a BYD-s igazolása miatt
Magyarország
Kína
Szijjártó Péter
Tisza Párt
BYD
A Tisza Párt kezdeményezésére a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésen tárgyalta Szijjártó Péter BYD-nél vállalt pozíciójának kockázatait, a párt meghallgatná az érintettet. Bővebben...

Belföld

3 órával ezelőtt

Hadházy Ákost választanák meg a Blikk olvasói köztársasági elnöknek

Hadházy Ákost választanák meg a Blikk olvasói köztársasági elnöknek
Magyarország
Magyar Péter
Köztársasági elnök
Politika
Hadházy Ákos
A Blikk olvasóinak közel 21 százaléka Hadházy Ákost tartaná a legalkalmasabb köztársasági elnök-jelöltnek egy tíz nevet felvonultató szavazáson. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

4 órával ezelőtt

Karácsony Gergely: Jön az M3-as metró meghosszabbítása

Karácsony Gergely: Jön az M3-as metró meghosszabbítása
Budapest
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy uniós forrásból meghosszabbítják az M3-as metrót a Rákospalota-Újpest vasútállomásig. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

6 órával ezelőtt

Vádat emeltek négy pécsi mentőápoló ellen ittas férfi bántalmazása miatt

Négy pécsi mentőápoló ellen emeltek vádat, mert tavaly novemberben többször ájulásig bántalmaztak egy detoxikálóba szállított, ittas férfit. Bővebben...

Belföld

9 órával ezelőtt

Benyújtották a vármegyéket visszanevező törvényjavaslatot

Törvény
Ruff Bálint benyújtotta a vármegye és a főispán elnevezést megye és kormánymegbízott elnevezésre visszaállító, 211 oldalas törvényjavaslatot, amely október 1-jén lép hatályba. Bővebben...

Belföld

12 órával ezelőtt

Zivatarok és erős szél várható szerdán az országban

Időjárás
Szerdán az Ózd–Szeged vonal mentén záporok és zivatarok alakulhatnak ki, a hidegfronti hatás pedig fejfájást és levertséget okozhat az érzékenyeknél. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

21 órával ezelőtt

Megszűnt Simon Miklós mentelmi joga, folytatódik a büntetőeljárás ellene

Fidesz
Simon Miklós
Simon Miklós korábbi fideszes képviselő elleni büntetőeljárás folytatódik, miután mandátumával együtt megszűnt mentelmi joga is, derül ki a legfőbb ügyész válaszából. Bővebben...

Belföld

21 órával ezelőtt

Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban az NKA ügy kapcsán

Fidesz
Havasi Bertalan
NKA
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban az NKA-üggyel kapcsolatos vizsgálat keretében, amire heves politikai reakciók érkeztek. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

22 órával ezelőtt

„Nélküle nincs rendszerváltás” – Magyar Péter először találkozott a Vidéki prókátorral

„Nélküle nincs rendszerváltás” – Magyar Péter először találkozott a Vidéki prókátorral
Magyar Péter
Vidéki Prókátor
Magyar Péter először találkozott dr. Fülöp Botonddal, a Novák Katalin kegyelmi ügyét kirobbantó Vidéki prókátorral. Bővebben...

Belföld

22 órával ezelőtt

Bóka Jánost választotta frakcióvezetőnek a Fidesz

Bóka Jánost választotta frakcióvezetőnek a Fidesz
Fidesz
Bóka János
A Fidesz frakciója egyhangúlag Bóka Jánost választotta meg új frakcióvezetőjének, Gulyás Gergely júliusi lemondása után. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

1 nappal ezelőtt

Elkezdődött az azbesztszennyezett soproni utcák locsolása

Elkezdődött az azbesztszennyezett soproni utcák locsolása
Magyarország
Környezetvédelem
Facebook
Farkas Ciprián polgármester szerint megkezdődött az azbeszttel fedett soproni utcák pormentesítésének második üteme, de a végső megoldáshoz állami tervre lenne szükség. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Törésvonalat okozhat a köztársasági elnök személye a Tisza-táborban

Törésvonalat okozhat a köztársasági elnök személye a Tisza-táborban
Magyarország
Köztársasági elnök
Fidesz
Sulyok Tamás
Tisza Párt
Polgár Judit kudarcba fulladt jelölése megmutatta, hogy a Tisza-tábor egy része más típusú köztársasági elnököt várna, mint amilyet Magyar Péter keres. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Nyolc Bihar megyei településen vezettek be vízkorlátozást az aszály miatt

Magyarország
Időjárás
Aszály
Élelmiszerbiztonság
Európa
A súlyos aszály miatt nyolc Bihar megyei településen éjszakára leállítják a vízszolgáltatást, a Körösök vízhozama a sokéves átlag töredékére esett. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

1 nappal ezelőtt

Lefoglalta az ügyészség a Fidesz szervereit az NKA-botrány miatt

Lefoglalta az ügyészség a Fidesz szervereit az NKA-botrány miatt
NER
Fidesz
Ügyészség
Nyomozás
NKA
Az ügyészség nyomozói házkutatást tartottak a Fidesz szerverközpontjában az NKA-ügyben, emiatt leállt a fidesz.hu és a párt levelezőrendszere. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

1 nappal ezelőtt

A parlament egyhangúlag megszavazta az iskolakezdési támogatást

A parlament egyhangúlag megszavazta az iskolakezdési támogatást
Országgyűlés
Tisza Párt
A parlament ellenszavazat nélkül elfogadta a Tisza gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásáról szóló javaslatát. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Szabálytalanságot találtak a Hatoslottó és az Ötöslottó sorsolásainál - Megbírságolták a Szerencsejáték Zrt.-t

Szabálytalanságot találtak a Hatoslottó és az Ötöslottó sorsolásainál - Megbírságolták a Szerencsejáték Zrt.-t
Lottó
Szerencsejáték
Büntetés
Csalás
Forint
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 10 millió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a lottósorsolások eljárásrendtől való eltérése miatt. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Megjött az utolsó engedély is a Városháza Park megépítéséhez - Ez lesz Budapest új főtere?

Megjött az utolsó engedély is a Városháza Park megépítéséhez - Ez lesz Budapest új főtere?
Budapest
Környezetvédelem
Klímaváltozás
Karácsony Gergely
Kormányhivatal
Karácsony Gergely bejelentette, hogy megkapták az utolsó engedélyt is, így elkezdődhet a Városháza Park kiviteli tervezése a belvárosi hivatali parkoló helyén. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Forsthoffer Ágnes összefogásra szólította fel a jelenlévőkét első parlamenti beszédében - A Fidesz-KDNP kivonult

Forsthoffer Ágnes összefogásra szólította fel a jelenlévőkét első parlamenti beszédében - A Fidesz-KDNP kivonult
Köztársasági elnök
Országgyűlés
Fidesz
Parlament
Forsthoffer Ágnes
KDNP
Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő első parlamenti beszédében összefogásra és egymásra való odafigyelésre kérte a társadalmat. Bővebben...

Hirdetés

Ajánljuk még

Belföld

1 nappal ezelőtt

Turistaosztályon látták hazafelé utazni Orbán Viktort a foci vb-ről

Turistaosztályon látták hazafelé utazni Orbán Viktort a foci vb-ről
Labdarúgás
Utazás
Orbán Viktor
Világbajnokság
Repülő
Az Átlátszó szerint egy olvasójuk Frankfurtban látta Orbán Viktort, aki turistaosztályon utazott haza az amerikai vb-útjáról. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Forsthoffer Ágnes visszautasította a korábbi elnöki rezidenciát és a szolgálati autót

Forsthoffer Ágnes visszautasította a korábbi elnöki rezidenciát és a szolgálati autót
Országgyűlés
Forsthoffer Ágnes
A házelnök nem kérte a Kövér László által használt rezidenciát és a szolgálati autót sem, illetménye 35 százalékkal csökkent. Ősszel házszabály-módosítás jön. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Nyilvánosak Szalay-Bobrovniczky Kristóf luxushoteles számlái

Nyilvánosak Szalay-Bobrovniczky Kristóf luxushoteles számlái
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter külföldi útjai során rendszeresen ötcsillagos luxushotelekben szállt meg közpénzből. Bővebben...

Belföld

1 nappal ezelőtt

Vitézy szerint állami kisbuszt használt Lázár János a Lázárinfókhoz

Vitézy szerint állami kisbuszt használt Lázár János a Lázárinfókhoz
Lázár János
Vitézy Dávid szerint egy állami tulajdonú kisbuszt és minisztériumi eszközöket használtak a Lázárinfók közvetítéséhez, míg Lázár János azt állította, saját zsebből fizeti azokat. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

1 nappal ezelőtt

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót
Köztársasági elnök
Tisza Párt
Polgár Judit
Polgár Judit sakknagymester bejelentette, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót, amelyre Magyar Péter kérte fel őt. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2 nappal ezelőtt

Vérbeli sakkos húzásnak nevezte Kaszparov Magyar Péter döntését: Ideális jelöltnek találja Polgár Juditot

Vérbeli sakkos húzásnak nevezte Kaszparov Magyar Péter döntését: Ideális jelöltnek találja Polgár Juditot
Magyarország
Miniszterelnök
Magyar Péter
Köztársasági elnök
Polgár Judit
Garri Kaszparov sakkvilágbajnok a Telexnek elmondta, ideális jelöltnek tartja Polgár Juditot köztársasági elnöknek, miután Magyar Péter bejelentette a felkérést. Bővebben...

Belföld

2 nappal ezelőtt

Közel háromezren kérték hiába a régi rendszámok visszahozatalát - Ellenük döntött a kormány

Magyarország
Autó
Facebook
Közlekedés
Vitézy Dávid
autó
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium elutasította a közel háromezer aláírást gyűjtő petíciót, amely a régi trikolóros rendszámtáblák újragyártását kérte. Bővebben...

Belföld

2 nappal ezelőtt

Maradnak a kötelező oltások és a kötelező hittanoktatás Magyarországon

Maradnak a kötelező oltások és a kötelező hittanoktatás Magyarországon
Magyarország
Egészségügy
Oktatás
Vallás
Pósfai Gábor
KDNP
Az interpellációkon szó esett a Magyar Pétert érintő nyomozások függetlenségéről, a kötelező hittanoktatásról és a kötelező oltásokról is. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2 nappal ezelőtt

Kézifékhibával közlekedik több tucat új Volán-busz

Kézifékhibával közlekedik több tucat új Volán-busz
Magyarország
MÁV
Közlekedés
Vitézy Dávid
Biztonság
Az Átlátszó szerint 63 új Volán-busz kézifékhibával közlekedik, és több tucatnyi jármű esetében a kötelező holttérfigyelő szenzorok is hiányoznak. Bővebben...

Belföld

2 nappal ezelőtt

Magyar Péter gratulált Pócs Jánosnak a félmilliós, kamerás szemüvegéhez és bírálta Orbán amerikai útját is

Magyar Péter gratulált Pócs Jánosnak a félmilliós, kamerás szemüvegéhez és bírálta Orbán amerikai útját is
Magyar Péter
Országgyűlés
Tisza Párt
Magyar Péter napirend előtti felszólalásában bírálta Orbán Viktor amerikai útját és a Fidesz frakcióvezető-választását, miközben Pócs Jánost is kritizálta. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2 nappal ezelőtt

Még nem döntött a Tisza frakció Polgár Judit jelöléséről

Még nem döntött a Tisza frakció Polgár Judit jelöléséről
Köztársasági elnök
Tisza Párt
Polgár Judit
A Tisza Párt frakciója szerint Polgár Judit a legalkalmasabb köztársasági elnök jelölt, a végső döntést azonban a következő frakcióülésen hozzák meg. Bővebben...