A MÁV 2025-ben rendelt közel 900 új buszt a Volán járataira, idén júniusban pedig körlevélben figyelmeztette a buszvezetőket, hogy egyes járműveken adott esetben a vezető műveletei ellenére nem húz be vagy old ki az elektromos kézifék. Uniós előírás szerint kötelező holttérfigyelő szenzorok nélkül, illetve kézifékhibával közlekedik több tucat új Credo busz – írta meg az Átlátszó.
Az oknyomozó portál azután fordult kérdésekkel a MÁV-hoz, hogy a birtokukba jutott egy, a buszvezetőknek kiküldött körlevél, amelyben arra figyelmeztettek, hogy a Volán járatai számára 2025-ben megrendelt új, Credobus Econell 12 Next típusú autóbuszokon előfordulhat, hogy az elektromos kézifék működtetése során a rendszer nem hajtja végre a gépkocsivezető által kezdeményezett műveletet.
63 busz érintett a szoftverhibában
Az Átlátszó megkeresésére a MÁV azt közölte, hogy 63 darab, 2026 júniusában leszállított busz érintett „egy ismert szoftveres anomáliában”, amely miatt a júniusi körlevélben figyelmeztették a munkatársaikat. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a jelenség kizárólag speciális körülmények között, több kezelési művelet gyors egymásutánban történő végrehajtásakor jelentkezhet, a behúzott kézifék pedig nem old ki magától, és a fék állapotát a visszajelző rendszer minden esetben helyesen jelzi a vezetőnek.
„A jelenség kizárólag speciális körülmények között, több kezelési művelet gyors egymásutánban történő végrehajtásakor jelentkezhet.” – közölte a MÁV.
A gyártó a szoftverfrissítés elkészültéig egy átmeneti üzemeltetési eljárást is kidolgozott, amellyel a jelenség kezelhető. A MÁV szerint a buszok így is biztonságosan üzemeltethetőek. A körlevélben szintén említett, gázpedál nyomására kioldó kézifék kérdéséről a vasúttársaság azt írta, hogy az nem rendellenesség, hanem a rendszer tervezett működésének része, mivel az automata váltós járművek egy részénél a rendszer indulási szándékként értelmezi a gázpedál lenyomását.
Hiányzó holttérfigyelők
Az Átlátszó szerint egy további hiányossága is van a MÁV által a Kravtex Kereskedelmi Kft.-től összesen közel 74 milliárd forintért megrendelt 869 új Credo busz eddig leszállított darabjaival: hiányzik róluk egy uniós előírás szerint kötelező holttérfigyelő szenzor, amelynek a járműveken külön hely is ki van alakítva, csak éppen a műszer nincs beszerelve. A portál egy forrásától úgy értesült, ezeket a szenzorokat csak az 500-as darabszámtól kezdve szerelik be a járművekbe, az azelőttiekből hiányzik.
A MÁV erre vonatkozó kérdésre kitérő választ adott, amelyben nem cáfolták a holttérfigyelő rendszerek hiányát, csupán azt jelezték, hogy ez nem érinti a járművek forgalomba helyezhetőségét, jogszabályi megfelelőségét vagy biztonságos üzemeltetését. A portál azt írta, buszokkal kapcsolatos megkeresésükre a Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztérium három hét alatt sem válaszolt.