A Fidesz tisztújító kongresszusának napján Orbán Viktor egy 18 oldalas röpiratot tett közzé a párt oldalán. „Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni" – írta Facebook-bejegyzésében szombat reggel. A Küldetés című szöveget nyolc alcímre tagolta: Küldetés, Tizenhat év, Szuverenitás és a polgár, Szuverenitás és unió, 2026., Az elit, Summa, Jövő.
Orbán szerint „a szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt", és Magyarországon „egy liberális brüsszeli helytartó kormány lépett hivatalba". Úgy fogalmazott, hogy a szuverén Magyarország eszméjét nem lehet kitörölni vagy kiirtani, és a Fidesz sosem adja fel.
„Fantasztikus 16 év" – és a vereség okai
A volt miniszterelnök a 16 éves kormányzásról azt írta: a választói bizalmat arra használták, hogy felépítsék a saját maga fenntartására képes politikai, gazdasági és szellemi rendszert, és Magyarországot a nemzetközi térben önálló tényezővé tegyék. Ezt az időszakot „szabadságharcnak" nevezte, és kiemelte: „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt", nőttek a bérek, és az ország látványosan szépült.
A 2026-os választási vereség okai között Orbán saját hibáikat is megemlítette: a hosszú kormányzással együtt járó terheket, a rosszul megvívott vagy nem vállalt csatákat, az ellenfél politikai és technológiai újításaira adott válasz hiányát, valamint a fiatalok megszólításával kapcsolatos tanácstalanságot és az állami szervek gyenge teljesítményét a szuverenitás védelmében.
„Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség." – Orbán Viktor
Az új kormányról azt írta, hogy „eltűnt a kormányzati horizontról minden, ami Magyarország stratégiai önállóságát szolgálja", helyét a brüsszeli elvárásokhoz való alkalmazkodás és a nemzetközi gazdasági ésszerűség logikája veszi át, és szerinte „minden együtt áll, hogy megnyissák a kapukat, és megkezdődjön Magyarország kifosztása". Zárásként arról írt, hogy az európai kormányok sorra jelentik be a megszorításokat, „Ukrajna viszi és darálja az európai emberek pénzét", az eufória pedig perceken belül a múlté lesz, és szerinte jobboldal elleni gyűlölethadjáratok jönnek.