Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter leváltja Böröndi Gábor vezérkari főnököt, és helyére Sándor Zsolt altábornagyot nevezi ki – jelentette be Facebook-oldalán. A miniszter döntését azzal indokolta, hogy a Magyar Honvédség előtt álló időszak kulcskérdése az emberekbe vetett hit visszaállítása.
„A cél továbbra is változatlan: a magyar emberek biztonságának garantálása. Ehhez pedig olyan vezetők kellenek, akik értik az eskü súlyát. Akik kiállnak az állományért, és akik nem hátrálnak meg a felelősség elől." – írta Ruszin-Szendi Romulusz, honvédelmi miniszter közösségi oldalán.
Ruszin-Szendi Sándor Zsoltot igazi bajtársként jellemezte, akiben maximális a bizalma – felidézve, hogy annak idején, saját vezérkari főnöki megbízatása idején ő választotta helyettesének. A miniszter szerint az altábornagy több mint három évtizedes pályafutása alatt végigjárta a ranglétrát a szakaszparancsnoki szinttől a legmagasabb beosztásokig, szolgált külföldi műveletekben és NATO-környezetben egyaránt.
Sándor Zsolt pályája: Kuvait, Afganisztán, Athén
Az új vezérkari főnök 1986-ban kezdte katonai pályafutását. 2000 és 2001 között Kuvaitban szolgált, 2008-ban az afganisztáni Baglan tartomány újjáépítési csoportjának parancsnokává nevezték ki. 2023-ban Ruszin-Szendi helyettese lett, majd 2024-től athéni nagykövetként dolgozott.
A kinevezés különös körforgást zár le: Ruszin-Szendi Romulusztot 2023. január 1-jén nevezték vezérkari főnöknek, ám még ugyanazon év április 27-én felmentette Novák Katalin akkori köztársasági elnök. Utódja az a Böröndi Gábor lett, akit most ő vált le.