A Mi Hazánk Mozgalom hivatalosan is bejelentette: Toroczkai László lesz a párt miniszterelnök-jelöltje a 2026-os országgyűlési választásokon. A párt a Facebook-oldalán közölte, hogy sem a Fidesszel, sem a Tisza Párttal nem kíván koalícióra lépni, és továbbra is a saját útját kívánja járni.
„A Mi Hazánk a saját útját járja. A választási kampány során programalapú, értékteremtő kampányt kívánunk folytatni. Mi nem csak beszélünk, de teszünk is a változásért” – olvasható a bejegyzésben. A párt hozzátette: idén is megrendezték a Hungulf Expót, valamint folyamatosan szervezik a Hazai Vásár rendezvénysorozatot, amellyel a hazai termelők támogatását és a magyar gazdaság erősítését kívánják elősegíteni.
A Mi Hazánk programja szerint a párt célja az önálló nemzetgazdaság megteremtése, a vidéki élet feltételeinek javítása és a közbiztonság megerősítése. Toroczkaiék igazságot ígérnek a bűnözőkkel szemben, szigorúbb büntetéseket és elrettentő erejű igazságszolgáltatást hirdetnek.
A közleményben hangsúlyozták: a vendégmunkásokkal szemben „zéró toleranciát” hirdetnek, és a magyar dolgozók megbecsülését helyezik előtérbe. „A valódi változást csak a Mi Hazánk képes elhozni, ugyanis egyedül mi állunk ki a globalista erőkkel szemben, melyek nyíltan Magyarország gyarmati sorba taszítására törekszenek” – fogalmaztak.