Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-posztjában azt állítja: Orbán Viktor második lánya, Orbán Sára egy hűvösvölgyi luxusvillát vásárolt Guller Zoltántól, aki korábban a Magyar Turizmus Ügynökség vezetője volt, jelenleg pedig a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Hadházy szerint az ügylet újabb példája annak, miként kapcsolódnak össze a NER-ben a politikai és gazdasági szereplők.
A képviselő bejegyzése szerint a villa egy kétezer négyzetméteres telken áll, és mintegy 200 négyzetméteres alapterületű. Az ingatlan értékét a hirdetések alapján 400–500 millió forintra becsüli, hozzátéve: „Az Otthon Start programba nem férne bele, de gondolom, nem is lenne rá szüksége Orbán második lányának.”
Hadházy két kérdést tett fel: „Miből?” és „Kitől?”.
Az első kérdés tekintetében úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök fizetéséből, illetve Orbán Sára cégének eredményéből nem látszik fedezhetőnek ekkora vásárlás. A cég, az Art Related Solutions Kft. – amely elvileg műkincs-kereskedelemmel foglalkozik – két év alatt 400, majd 100 milliós bevételt ért el, de a profit mindkét esetben csak néhány tízmillió volt.
A második kérdésre a politikus szerint egyértelmű a válasz: az eladó Guller Zoltán volt, Orbán Ráhel bizalmasa, aki korábban turisztikai vezetőként több százmilliárd forintnyi állami forrást osztott szét, sokszor Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek kedvezve. Hadházy emlékeztetett: Gullert több botrány is kísérte, például egy 2,5 milliárd forintért megrendelt, de soha el nem készült országimázsfilm ügye.
A posztban Hadházy felidézte a balatonhenyei luxusbirtok esetét is, amelyet szintén Guller kezdett felvásárolni, majd egy magántőkealaphoz került, amit később egy ismert üzletember, Oszkó Péter vásárolt meg.
A képviselő szerint a mostani ügylet is korrupciógyanús. Hadházy a bejegyzéshez mellékelte az ingatlan tulajdoni lapját, valamint további linkeket ígért a korábbi ügyek részleteihez.