Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén a kötcsei találkozón fogalmazott meg erős kijelentéseket, majd az Öt című műsorban részletesen beszélt róluk. A kormányfő hangsúlyozta:
„Aki nem rendeli alá az összes erőforrását, energiáját, viselkedését, tetteit a közös győzelemnek, az számítson arra, hogy ezt nem fogjuk elfelejteni.”
Orbán Viktor szerint minden politikai küzdelemnek van egy pontja, amikor már nincs helye hibának:
„Ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”
A miniszterelnök úgy látja, különbség van a bosszú és az elégtétel között: szerinte utóbbi egy „fair kifejezés”, amely nem jelent durvaságot, hanem arányos válaszreakciót - írta meg a 24.hu.
A beszélgetésben szóba került az új nemzeti konzultáció is. Orbán Viktor szerint a kérdéseket korrekt módon kell megfogalmazni, ugyanakkor nem titkolta, hogy a kormány célja, hogy a végén a saját álláspontjukat erősítse:
„Az ellenfelet nem szabad lejáratni, és úgy kell a konzultációs kérdéseket megfogalmazni, hogy korrektek legyenek. (…) Nyilvánvaló, hogy a cél az, hogy a végén nekünk legyen jó és az ellenzéknek rossz.”
A műsorban külön rákérdeztek Hatvanpusztára, az Orbán család érdekeltségébe tartozó birtokra. A miniszterelnök úgy fogalmazott, neki ez a téma „könnyű délutáni tea”. Arra a kérdésre, hogy felesége, Lévai Anikó segít-e a birtokon, így válaszolt:
„Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki. De még egyszer mondom, ez egy gazdaság. Szeretném, ha egyszer elkészülne.”
Orbán Viktor az interjúban több más témát is érintett:
-
Adópolitika: „Semmilyen adóemelésnek nem híve.”
-
Simicska Lajos: nem összeveszésnek, hanem elhidegülésnek nevezte kapcsolatuk megszakadását, amelyből sokat tanult.
-
Külföldi utak: elmondta, hogy az MLSZ elnökének magángépével utazott Dublinba, de költségét az állam állta, mivel hivatalos meghívásról volt szó.
-
Toroczkai László állításai: bátornak nevezte a Mi Hazánk elnökét, de hozzátette: „senki nem állhat a törvények felett”.
-
Fiatalok: szerinte a fiatal generáció „nem akar kamu életet, hanem olyat, aminek súlya van”, és velük is lehet párbeszédet folytatni, még akkor is, ha időnként kritikusak a Fidesszel szemben.
A miniszterelnök külpolitikai kérdésekre is kitért, például az orosz–ukrán háborúra, amelyben úgy vélte: Oroszország jelenleg nyerésre áll, de a megoldást csak egy megállapodás hozhatja meg.