A Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség (MH) toborzókampányának arcának leszereléséről. A tárca szerint a tisztet egy fontos feladattal bízták meg, és annak teljesítése után közös megegyezéssel távozhat az MH-tól - írja az Index.
Pálinkás Szilveszter azért döntött a leszerelés mellett, mert „nem tud azonosulni a szervezettel” – mondta. A 33 éves rohamlövész nemrég századossá előléptetett, és a Magyar Honvédség a legmagasabb kiképzést, valamint külföldi tanulmányokat biztosított számára. A minisztérium közleménye szerint „Pálinkás századost az MH vezérkarfőnöke, Böröndi Gábor vezérezredes tatai hadműveleti tiszti beosztásba helyezte, megbízta egy fontos feladattal, amely teljesítését követően közös megegyezéssel leszerelhet majd a honvédségtől.”
A Honvédelmi Minisztérium hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség elhivatott katonái nap mint nap bizonyítják, hogy a közösség ereje, a szakmai fejlődés és a hivatástudat meghatározó értékeink.
A Szeretem, Megvédem! tartalékostoborzó kampány hatására már több mint hatezer fiatal csatlakozott a honvédséghez, és a cél továbbra is az, hogy minél több fiatal ismerje meg a sereg adta lehetőségeket, és a közösség tagjává váljon.
A napokban derült ki, hogy Pálinkás Szilveszter egy hónapja nyújtotta be leszerelési kérelmét, de a minisztérium vezetése a veszélyhelyzetre hivatkozva megtagadta azt, azaz nem engedik távozni a honvédségtől.