A Fővárosi Kormányhivatal újabb lépést tett annak érdekében, hogy megvonja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő két oktatási intézmény működési engedélyét. A Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium, valamint a MÁV-telepi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ügyében indított eljárás indokaként a fenntartó adósságait és az oktatási feltételek hiányosságait jelölték meg - számolt be róla a HVG.
Korábbi eljárások és bírósági döntés
A MET tavaly nyújtott be kérelmet az intézmények működési engedélyének módosítására, mivel terveik szerint az oktatást egy közös épületben, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő IX. kerületi ingatlanban kívánták folytatni. Ezt az épületet a kormányhivatal 2024 nyarán életveszélyesnek minősítette, és több felújítási kötelezettséget szabott ki, többek között az ablakok cseréjét.
A MET álláspontja szerint „minden felújítási kérésnek eleget tett, és igazságügyi szakértői véleménnyel igazolta, hogy az épület megfelel az előírásoknak, és nincs életveszély” – közölték.
Ennek ellenére tavaly augusztus végén a kormányhivatal visszavonta a két iskola működési engedélyét, és törölte az intézményeket a nyilvántartásból. A döntést bírósági eljárásban támadták meg, és idén márciusban jogerősen kimondták, hogy az intézkedés jogszerűtlen volt, így az engedély visszavonásának hatálya megszűnt.
Jelenlegi helyzet és további lépések
Azóta a két iskola korábbi épületeinek használati joga visszakerült az önkormányzatokhoz, ezért a MET az Ifjúmunkás utcai épületre kérte az engedély módosítását. Az idei év során a kormányhivatal törvényességi ellenőrzést végzett, majd felszólította a MET-et, hogy állítsa helyre a jogszerű működést, július közepi határidővel.
A MET jelezte, hogy a működés helyreállításának akadálya maga a kormányhivatal, amely még nem folytatta le a működési engedély módosításának eljárását, így nincs engedélyük oktatási tevékenységet végezni az új épületben. A fenntartó az idei tanévben ezért szünetelteti az oktatást, ugyanakkor hozzátették: „amennyiben a működési engedélyt megkapja, a 2026/27-es tanévre biztosítani tudják a jogszabályi feltételeket, és szándékukban áll mindkét intézmény működését helyreállítani”. - HVG.
Július végén a MET megkapta a kormányhivataltól a végzést, hogy az eljárást ismét megindítják a működési engedély visszavonása és az intézmények nyilvántartásból való törlése érdekében. A kormányhivatal a fenntartó adósságaira és az oktatási feltételek hiányosságaira hivatkozott, miközben „a szüneteltetésre és a működési engedély módosítására vonatkozó kérelmeinket egyáltalán nem vették figyelembe” – fogalmazott a MET.