Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot az Energia Charta Egyezménnyel összefüggő, választottbírósági ügyek miatt – jelentette be a testület 2025. július 17-én. A Bizottság szerint Magyarország ellentmondott az uniós álláspontnak, ezzel megsértette az uniós jog autonómiájának és elsőbbségének elvét, valamint a lojális együttműködés kötelezettségét is.
A döntés nem előzmény nélküli: 2024 júliusában felszólító levelet, majd 2025 márciusában indokolással ellátott véleményt kapott Magyarország, ám a kormány nem változtatott álláspontján. A Bizottság ezért a legfelsőbb uniós jogi fórum elé viszi az ügyet.
További két kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van
A Bizottság egy másik ügyben is lépett: kiegészítő felszólító levelet küldött Magyarországnak az autópálya-koncesszióval kapcsolatban, amelyet a testület szerint a közbeszerzési és koncessziós szabályok megsértésével ítéltek oda. A 35 évre szóló szerződésről 2022-ben döntöttek, a megbízást Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető konzorcium nyerte meg.
A G7 számításai szerint a konzorcium 700 milliárd forint bevételhez juthat, és már az első hónapokban is többmilliárdos nyereséget könyvelt el. A Bizottság most újabb vizsgálatot kezdeményez, és két hónapot adott a magyar kormánynak, hogy megnyugtató választ adjon. Ha ez nem történik meg, indokolással ellátott véleményt bocsáthat ki.
Új ügy: problémák az elektronikus útdíjszedéssel is
A harmadik aktív ügy az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatás (EETS) szabályainak nem megfelelő magyarországi átültetéséhez kapcsolódik. Az uniós szabályozás célja, hogy a közlekedők egységes, határokon átívelő rendszert használhassanak – ehhez képest Magyarországon több szolgáltatóra, fedélzeti egységre és előfizetésre lehet szükség, ha valaki áthalad az országon.
Ez az állapot akadályozza a rendszerek átjárhatóságát, és hátráltatja a határokon átnyúló útdíjfizetési végrehajtást– állítja a Bizottság. A magyar kormány ismét felszólító levelet kapott, és ismét két hónap áll rendelkezésre a válaszadásra. Amennyiben nem érkezik kielégítő reakció, újabb jogi szakaszba léphet az ügy.