Országos informatikai hiba miatt megbénult a kormányablakok ügyintézése – számolt be az Economx. A probléma lényege, hogy a központi rendszer leállása miatt az ügyintézés szünetel, az ügyfelek csak az előre elkészült okmányaikat tudják átvenni.
A fennakadás tényét az illetékesek is megerősítették: a kormányhivatal honlapján hivatalos tájékoztatás jelent meg a leállásról. A közlemény szerint:
„2025. július 11-jén országszerte fennakadások lehetnek az ügyintézésben. A kormányablakokban megnövekedett várakozási időre kell számítani. A szolgáltató dolgozik a hiba elhárításán.”
A helyzet súlyosságát mutatja, hogy egy országos kiterjedésű rendszerhiba okozza a leállást, mivel minden kormányablak ugyanahhoz az informatikai rendszerhez kapcsolódik. Egyelőre nem tudni, mikorra állhat helyre a szolgáltatás.
A legtöbb ügyfél tanácstalanul várakozik, sokan nem értesültek előre a problémáról, és csak helyben szembesültek azzal, hogy nem tudják intézni ügyeiket.
A hiba elhárításán – a hivatalos közlés szerint – folyamatosan dolgoznak, de a kormányhivatal nem közölt pontos időpontot a rendszer visszaállásáról.