Kormánykritikus véleményei és Ukrajnával való szolidaritása miatt veszítette el tiszteletbeli konzuli tisztségét Bán István – állítja a diplomata, aki 2006 óta szolgált Magyarország tiszteletbeli konzuljaként Észtország több megyéjében - derül ki a hvg cikkéből.
Bán István a Facebookon osztotta meg, hogy nem munkájával vagy szabálysértéssel indokolták eltávolítását, hanem azért, mert nyilvánosan, saját névvel vállalta véleményét. „Nem a munkám miatt, nem szabálysértés miatt. Azért, mert mertem véleményt nyilvánítani – nyilvánosan, saját névvel. És amikor ez megtörtént, sokan hallgattak” – írta. Posztjában a német lelkész, Martin Niemöller szavait idézte, hangsúlyozva, hogy a demokratikus szabadságjogok védelme érdekében fontos kiállni mások mellett.
A tiszteletbeli konzul fizetés nélküli, önkéntes pozícióban képviseli az országokat kulturális és gazdasági téren, illetve segíti a konzuli feladatokat. Bán István a Sakala nevű észt lapnak adott interjúban elmondta, hogy a döntést a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozta meg, és a nagykövetségen közölték vele az eltávolítást, írásbeli indoklást azonban nem kapott.
„Behívtak a nagykövetségre, hogy vigyem vissza a munkahelyi dolgaimat, írásbeli indoklást azonban nem adtak” – nyilatkozta.
Bán hangsúlyozta, hogy sosem tett olyan nyilatkozatokat, amelyeket az eltávolítással összefüggésbe hoznak, csak a háború kezdetén fejezte ki Ukrajna támogatását zászlókkal és megnyilvánulásokkal. A közösségi médiában ugyanakkor több kormánykritikus posztja is látható.
„Nem szeretem a politikai játszmákat, és ha úgy érzem, hogy nem tetszik a mindenkori kormány, akkor jogom van ezt kimondani” – tette hozzá, hozzátéve, hogy véleménye eltér a jelenlegi kormányétól, de továbbra is a magyar nép és kultúra támogatójának vallja magát.
A külügyminisztérium felelősségre vonását nevetségesnek tartja: „Sokkal nagyobb problémáik is lehetnek, minthogy egy észtországi magyarral foglalkozzanak.” Hozzátette, számára nem lényeges, hogy megtarthatja-e tisztségét, „ez a poszt nem ad nekem semmit, és nem vesz el tőlem semmit”.