A Fidesz vezetésében már nemcsak a választási vereség eshetősége merül fel, hanem a gyors politikai visszatérés stratégiája is napirenden van – állítja a HVG egy, a kormányzati működésre rálátó forrásra hivatkozva. A lap szerint a Karmelitában létezik egy belső narratíva arról, hogyan térhet vissza a párt hatalomra akár négy éven belül – hasonlóan ahhoz, ahogy az Lengyelországban történt.
A forrás szerint a jelenlegi hatalmi struktúra – a kétharmados jogszabályi háttér, az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács, a legfőbb ügyészség és a köztársasági elnök – lehetővé teszi, hogy Magyar Péter egy esetleges kormányváltás után is korlátozott mozgástérrel szembesüljön.
„Magyar kormányzása zsákban futás lesz” – fogalmazott a forrás, hozzátéve, hogy ez segítheti a Fideszt egy későbbi visszatérésben.
A belső feszültségek és a választási törvény módosítása is szóba került
A lap értesülései szerint a Fidesz célja jelenleg nem is feltétlen a győzelem, hanem a kétharmados Tisza-többség megakadályozása. Egyes források szerint ennek érdekében akár a választási rendszer módosítása is felmerülhet – például a győzteskompenzáció eltörlése, vagy akár a teljesen arányos, pártlistás rendszer bevezetése is napirendre kerülhet.
Az egyik forrás még arról is beszélt, hogy Orbán Viktor esetleg „dossziékat” is hajlandó lenne átadni Magyar Péternek, hogy elterelje a figyelmet a Fidesz más szereplőiről. A lap szerint azonban a Tisza elnökének félreállítása jelenleg „kockázatos, a választások előtt pedig lehetetlen” lenne.
Elégedetlenség és stratégiai váltás a Fideszen belül
A HVG informátorai szerint Orbán Viktor környezetében is egyre erősebb a feszültség. Miközben a miniszterelnök tavaly még optimistán és fizikailag is fitt állapotban jelent meg a kötcsei találkozón, mostanra „visszatértek a kilók és az egybites kommunikáció” – fogalmazott egyikük.
Kritikák érték a külpolitikai aktivitás hatékonyságát is: a források szerint ezekből nem származik belpolitikai haszon. A párton belül a propaganda hatékonyságával is egyre több a gond, ezért a HVG szerint a Lázár János által indított közéleti fórumokat tesztnek tekintik, amelyeket esetleg más politikusokra – akár a miniszterelnökre is – kiterjesztenének Magyar Péter országjárására válaszul.
Ugyanakkor Lázár János esetleges előtérbe kerülésétől is tartanak: a lap szerint a Fideszben attól félnek, hogy „képes bárkit bármikor elárulni”, így nem szeretnék, ha Orbán visszavonulása esetén ő venné át a vezetést.
Tisza-előny a mérésekben – már a falvakban is
Bár a választási eredményekről még korai lenne beszélni, a közvélemény-kutatások jelenleg a Tisza Párt előnyét mutatják:
-
A 21 Kutatóközpont szerint a Tisza a biztos szavazók körében 18 százalékponttal vezet a Fidesz előtt.
-
A Medián mérése alapján pedig a Tisza már a falvakban is utolérte a kormánypártot.
A belső fideszes mozgások és a stratégiai tervezés azt mutatják: a párt már nem tekinti elképzelhetetlennek a kormányváltást, de egy esetleges ellenzéki győzelem esetén is igyekszik megtartani a kulcspozíciókat és befolyást.