Több mint 2,28 millióan szavaztak a Voks2025 véleménynyilvánító szavazáson – közölte Hidvéghi Balázs a kormány nevében. A Facebookon megosztott adatok szerint 2 040 168 papíralapú és 244 564 online szavazat érkezett be, azonban a szavazólapok ellenőrzése még folyamatban van, így a végleges eredmény később várható.
A Voks2025 az Ukrajna EU-tagságáról szóló kérdésben zajlott, a kormány ezt az eredményt minden idők egyik legsikeresebb szavazásának nevezte, és hangsúlyozta, hogy ez a második legsikeresebb emberkérdezős akciójuk, az első a 2017-es Soros-tervről szóló, formailag nemzeti konzultációnak minősülő szavazás volt, ahol mintegy 2,36 millióan voksoltak.
A Fidesz erőteljes kampányt folytatott a Voks2025 mellett, miközben a közvélemény-kutatások szerint a Tisza előnyben van. A kampányban politikai és kormányzati személyiségek is szerepeltek, többek között Orbán Viktor vérző fejű, magyar zászlót lengető MI-katonákkal, illetve Szentkirályi Alexandra a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársának csomagtartóba zárásával riogatta a közvéleményt.
A szavazás előtti napokban a Honvédelmi Minisztérium levélben buzdította munkatársait a részvételre.
Ezzel szemben Magyar Péter korábbi értékelése szerint a Voks2025 totális kudarc volt, az általa megszerzett információk alapján mindössze 500 ezren szavaztak, ami az eddigi legalacsonyabb részvétel a nemzeti konzultációk történetében. Szerinte ez az eredmény „csak több hónapos mozgósítással és több tízmilliárdos közpénz elégetése mellett” érhető el.
A kormány részéről erre Hidvéghi Balázs úgy reagált, hogy Magyar Péter ezzel „kétmillió magyar véleményét veszi semmibe”. A pontos számok azonban továbbra sem ellenőrizhetők - nyomatékosította a Telex.