Újabb nagy értékű közvagyon került politikai érdekkörbe – ezúttal a sátoraljaújhelyi Bortemplom, amelyet 1,8 milliárd forint közpénzből újítottak fel az elmúlt években, most pedig Németh Szilárd fideszes politikus alapítványaműködtetheti tovább – számolt be róla a Népszava.
Felújítás közpénzből, működtetés politikai alapítványnak átadva
A Bortemplom – hivatalos nevén korábban Királyi Állami Közpince – irodákat, lakásokat, kóstolótermeket, aukciós helyiségeket és egy pincerendszert is magában foglal. A sátoraljaújhelyi önkormányzat még 2014-ben vált részbeni tulajdonosává az ingatlannak, amely azóta két évig tartó, teljes körű felújításon esett át, döntően közpénzből.
A felújítás után pályáztatás nélkül nevezték ki az intézmény ügyvezetőjének Ökrös Mariannt, akinek testvére Ökrös Imre, Lévai Anikó sógora – Lévai Orbán Viktor miniszterelnök felesége.
A működtetési jogokat ezután a fideszes többségű önkormányzat egy belső döntés nyomán átruházta a Magyar Bortemplom Művészeti Gasztrokulturális Alapítványra, amelynek alapítója Németh Szilárd.
A döntést nem kísérte nyilvános tájékoztatás, és a lap által megkérdezett ellenzéki képviselők szerint a polgármester egyszerűen elhallgatta az ügylet lényegét.
Borászati központ politikai befolyással
A bírósági dokumentumok szerint Németh Szilárd alapítványa egy „gasztronómiai, borászati és kulturális központot” kíván létrehozni a Bortemplom falai között. Az alapító okirat szerint:
„A hordóban a bor teste, a Bortemplomban a lelke lakik.”
Az alapítvány célja – a dokumentum alapján – a tokaji borvidék hagyományainak ápolása, valamint kulturális, idegenforgalmi és képzési tevékenységek szervezése. Az ellenzéki kritikák szerint azonban ez a konstrukció tovább erősíti a közvagyon politikai befolyás alá vonását, miközben a közpénzből létrehozott értékek nem maradnak az önkormányzat ellenőrzése alatt.
Szamosvölgyi Péter fideszes polgármester a Népszava megkeresésére nem válaszolt az ügyben.