Szenvedélyes szavakkal zárta szegedi koncertjét Molnár Ferenc Caramel: az énekes a színpadon arról beszélt, hogy a mai világban kiemelten fontos az összetartozás, és élesen kritizálta azokat, akik a társadalom megosztására törekednek. A szeretetet és az elfogadást hangsúlyozó beszédben politikai utalások is elhangzottak, de a fő üzenet az volt: nem szabad hagyni, hogy bárki gyűlöletet szítson egymás ellen.
„Ne higgyétek el, hogy gyűlölnünk kell egymást”
Caramel a koncert végén elmondta:
„Nagyon fontos, hogy elhiggyük: összetartozunk. Akárki mellett is tesszük le a voksunkat, akármit is hiszünk.”
Azt is hozzátette, hogy a legnagyobb gonoszság, amikor valaki politikai vagy más céllal megpróbálja szembefordítani az embereket egymással. Az énekes indulatos hangon fogalmazott:
„Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy lehet megosztani az embereket, és most nem gondolok senkire, legyen az bárki.”
Ezután ismételten visszatért a gondolathoz, hogy szégyenérzetet érez, amikor egyes politikai üzenetek a gyűlöletet próbálják elfogadtatni az emberekkel, miközben szerinte éppen az ellenkezőjére lenne szükség:
„Szavazzatok, akire akartok, de ne higgyétek el, hogy gyűlölnünk kell egymást.”
„Összetartozunk, és ezt nem veheti el tőlünk senki”
Beszéde végén Caramel hangsúlyozta:
„Legyen az cigány, fehér, zsidó, meleg, keresztény – bárki –, akkor is összetartozunk, és ezt nem veheti el tőlünk senki.”
Felidézte a történelemből ismert példákat, amelyek szerinte azt mutatják, hogy a magyar társadalom nem engedi magát hosszú távon megosztani:
„Ne is próbálja meg, mert megtanultuk 1948-ban és 1956-ban is, hogy nem lehet minket szétválasztani. Aki megpróbálja, az el fog bukni.”
Caramel korábban különböző politikai szereplők mellett is feltűnt
A Telex nemrég arról számolt be, hogy Caramelt Pilisborosjenőn a Tisza Párt standjánál fotózták, ugyanakkor 2018-ban egy fideszes jelölt kampányeseményén is fellépett. Az énekes korábban a Telex After című műsor vendége is volt.
Bár beszédében nem nevezett meg konkrét politikai szereplőt vagy pártot, egyértelműen az elutasítás, a gyűlöletkeltés és a megosztás ellen foglalt állást, és a közönséget arra biztatta, hogy a különbségek ellenére is tartsanak össze mint nemzet.