A hétfői nap csípős reggel után napos, gomolyfelhős idő várható, csapadékra nem kell számítani. A délkeleti szél a délelőtti órákban megélénkülhet, de a hőmérséklet a nap folyamán 19–23 fok között alakul. Az UV-index azonban már az erős kategóriát is elérheti, ezért érdemes kiemelten figyelni a bőr védelmére, figyelmeztetett a HungaroMet.
Kedden az elmúlt napoknál hidegebb reggelek következnek, ahol hajnalban talaj menti fagyok is előfordulhatnak. Az ország nagy részén 3–11 fok közötti legalacsonyabb hőmérsékletek várhatóak, de az északi-északkeleti völgyekben a leghidegebb reggelekre kell számítani. Napközben derült, száraz idő ígérkezik, kevés felhővel az égen. A hőmérséklet délutánra 20–25 fok közé emelkedik.
Szerdán és csütörtökön is enyhébb hajnalokra ébredhetünk, továbbra is napos, száraz időben, csapadék nélkül. A nappali hőmérséklet 21–27 fok között alakul. Csütörtökön is száraz, napos idő várható, helyenként gomolyfelhőkkel, ahol az északias szél felélénkül, ott egy-két fokkal visszaeshet a hőmérséklet, de a legtöbb helyen 22–27 fok lesz - tette hozzá a Telex.