A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a fővárosi kormányhivatal jogszabálysértő döntéseit, amelyekkel tavaly, közvetlenül az iskolakezdés előtt törölték a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő Wesley iskolákat a nyilvántartásból - írta meg a Telex.
A kormányhivatal döntését azzal indokolta, hogy a MET felhalmozott közüzemi tartozásai veszélyeztetik az intézmények működését, azonban a bíróság szerint az eljárás több szempontból is törvénytelen volt. Egyrészt nem folytatták le a törvényességi ellenőrzést, másrészt jogszerűtlenül alkalmazták a gyorsított döntéshozatali eljárást.
A MET jogorvoslati kérelmet nyújtott be, és a törvényszék kimondta, hogy az oktatási intézmények működése jogilag folyamatosnak tekinthető, az ítélet ellen pedig már nincs helye fellebbezésnek. A MET ellen indított vizsgálatok azután kezdődtek, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelezte az egyházi közösség jelentős köztartozásait. A budapesti iskolák mellett a szegedi intézmények is hasonló sorsra jutottak, míg az abaújkéri iskola működéséről a MET kénytelen volt lemondani. Iványi Gábor a döntést értelmetlennek és ördöginek nevezte, míg az érintettek petícióban tiltakoztak az intézmények bezárása ellen.