Az SK iváncsai gyárában is megkezdődtek a csoportos elbocsátások, miután a vállalat komáromi üzemeiben már korábban is jelentős létszámleépítés zajlott – írta meg a 444.hu és erősítette meg a Telex több forrás alapján.
A 444 forrásai szerint „Iváncsát is elkezdték »kaszabolni«”, és a leépítések műszakvezetőket, operátorokat, karbantartókat és technikusokat is érintenek. A portál úgy tudja, hogy a gyár további elbocsátásokra készül, de a dolgozók csak találgatni tudják, kiket érinthet a következő hullám.
„Halálsoron érzik magukat”
A Telex forrásai szerint az SK dolgozói már hetek óta számítottak a leépítésekre, de a folyamat február közepén gyorsult fel. Elsőként a komáromi üzemekben kezdődtek a kirúgások, majd az iváncsai gyárra is kiterjedt a folyamat.
A cég hivatalosan nem jelentett be tömeges létszámcsökkentést, hogy elkerülje a jogi következményeket, helyette közös megegyezésre hivatkozva bocsátják el a dolgozókat. A felmondás során egy-két havi pluszbért ajánlanak a végkielégítés mellé, egyes esetekben pedig felajánlják, hogy a felmondási idő alatt nem kell dolgozni. A legtöbb érintett ezt az ajánlatot elfogadja.
A dolgozók beszámolói szerint a leépítés rideg és kegyetlen módon zajlik: behívják őket az irodába, kezükbe adják a felmondópapírt, majd néhány perc alatt kell eldönteniük, hogy aláírják-e a közös megegyezést. Ha nem írják alá, akár lefokozással is fenyegethetik őket. Az elküldött dolgozóknak azonnal el kell hagyniuk a gyárat, sőt, volt, akit biztonsági őr kísért ki, és nem engedték felszállni a vállalati buszra sem.
Folyamatos leépítések az SK-nál
A dél-koreai SK 2019-ben nyitotta első magyarországi üzemét Komáromban, majd 2024 tavaszára tervezték a még nagyobb iváncsai gyár teljes működésbe állítását. Azonban a csökkenő akkumulátorkereslet miatt már a nyitás után 600 külsős dolgozótól megváltak. Azóta a leépítések lassan, de folyamatosan zajlanak.
A dolgozók attól tartanak, hogy az SK akár teljesen bezárhatja az első komáromi gyárát, és az ottani dolgozókat vagy elbocsátják, vagy áthelyezik Iváncsára. Egy februári céges felmérés is ezt a lehetőséget támasztja alá, mivel arról kérdezték a komáromi alkalmazottakat, milyen feltételek mellett vállalnák az áthelyezést.
A cég hivatalos közleménye szerint „az SK On Hungary egész évben folyamatosan optimalizálja a gyártósorai működését”, és a vásárlói igények változásaihoz alkalmazkodva reagál a piaci helyzetre.
Nemcsak az SK, hanem a Samsung gödi akkugyára is hasonló válsággal küzd, ahol az elmúlt egy évben szintén több száz embert bocsátottak el.