A Publicus Intézet reprezentatív felmérése szerint a magyarok 80 százaléka hallott a „Csurran, cseppen” című dalról. A kutatás szerint a megkérdezettek 57 százaléka látta a videóklipet, míg további 18 százalék csak a dalt hallgatta meg. A Fidesz szavazóinak 43 százaléka tisztában volt a dal létezésével, de nem hallgatta meg, míg az ellenzéki szavazók 85 százaléka már találkozott vele valamilyen formában. A bizonytalan szavazók körében ez az arány 74 százalék volt - elemezte a 24.hu.
A válaszadók 57 százaléka egyetértett, további 16 százalék pedig inkább egyetértett azzal, hogy a dal Magyarország jelenlegi vezetését ábrázolja. Mindössze 7 százalék utasította el határozottan ezt az értelmezést, míg 4 százalék inkább nem értett egyet. 16 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani.
A Fidesz szavazói körében is megosztó volt a dal politikai áthallása: 37 százalékuk Magyarországra és Orbán Viktorra ismert rá Bindzsisztánban és fiktív vezetőjében, míg 35 százalék nem látott párhuzamot. Az ellenzéki szavazók csupán 4, a bizonytalan választók 7 százaléka vélte úgy, hogy a dal nem tükrözi a valóságot.
A dalt ismerők 62 százaléka szerint Majka szerzeménye pontos vagy inkább pontos művészeti ábrázolása a magyarországi helyzetnek, ezzel szemben 18 százalék volt az ellenkező véleményen. A Fidesz szavazóinak csupán 21 százaléka tartja hitelesnek ezt az ábrázolást, míg az ellenzékiek 85, a bizonytalanok 56 százaléka osztja ezt a nézetet.