Hét éve zajlik a nyomozás egy jelentős költségvetési csalási ügyben, amely az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) feljelentése alapján indult el 2018 januárjában - írta a 24.hu. A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya által vizsgált ügy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének egyik üzlettársához is köthető. Annak ellenére, hogy az eljárás már hét éve folyik, még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem.
A 24.hu értesülései szerint Rogán Antal 2016-ban két társával, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával közösen szabadalmaztatott egy elektronikus aláírási eljárást, amely azóta is komoly bevételeket biztosít számára. Az OLAF vizsgálata azonban egy olyan költségvetési csalási ügyre mutatott rá, amely a szabadalom előéletéhez is kapcsolódhat.
A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás jelenleg is felderítési szakaszban van, és a NAV is megerősítette, hogy gyanúsítotti kihallgatás még nem történt. A hatóságok azonban a "nyomozás érdekeire hivatkozva" nem árulták el, hogy miért húzódik az ügy ilyen hosszú ideig - számolt be róla a Népszava.
Az OLAF saját vizsgálata súlyos pénzügyi visszaéléseket tárt fel, és álláspontjuk szerint az ügyben érintett cégek – köztük Rogán Antal feltalálótársának, Csík Balázsnak a Profitrade 90 Kft.-je – nemcsak az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértették meg, hanem magyar jogszabályokat is megszegtek. Ennek következményeként akár közel tízmilliárd forintnyi uniós támogatás visszafizettetése is szóba kerülhet.
Korábban pedig arról számoltunk be, hogy Rogán Antal 1,3 milliárdot keresett egy cégből, amelyben nincs is tulajdona.