Új, egységes vízdíjrendszer kialakításán dolgoznak az Energiaügyi Minisztériumban, amelyről már ősszel dönthetnek a Parlamentben. Ebből újítanák fel az elöregedett ivóvízhálózatot - írja a Népszava.
Ősztől a jelenlegi víz- és csatornadíj a lakosságnak csak havi 5 köbméterig maradna kedvezményes.
A kvóta fölött az átlagosan 7,33 köbméter használó magánszemélyektől is piaci árat kérnének. Ilyen információk keringenek.
Lassan mindenki számára láthatóvá válnak a hazai ivóvízhálózat sok évvel ezelőtt elkezdődött avulásának jelei – összegezte a sorozatos budapesti csőtörésekről, illetve az agglomerációs településeken bejelentett vízkorlátozásokról szóló híreket a Népszavának Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke.
Minden ivóvízhálózatba pumpált 100 liter vízből átlagosan 20-25 liter folyik el a törött vagy megrepedt csöveken keresztül.
A szakmai szervezet vezetője szerint egy sok éve elkezdődött leépülési folyamat következményével szembesülünk most.
Van ahol a hálózati veszteség eléri a 40-50 százalékot, tehát a víz közel fele nem jut el a fogyasztóhoz, ami rettentően nagy pazarlásnak számít – mutat rá Kurdi.
Különböző szakmai elemzések alapján 1000-3000 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az ágazati infrastruktúra elérje a kor által megkövetelt műszaki- szolgáltatási színvonalat. Kurdi Viktor szerint a komplex felújítás főként a városokban rendkívül gondos tervezést és ütemezett kivitelezést kíván, emiatt a munkálatok a források megléte esetén is 10-15 évig tarthatnának.
Olvasási idő: 2 perc
Újabb hírek a vízdíj emeléséről
Belföld
2026. szeptember 21.
Magyar Péter szerint kormánya alatt nem épül ukrán üzemanyagtároló Magyarországon
Belföld
2026. szeptember 21.
Bírságolt a kormányhivatal a szombathelyi azbesztes utcákban - Kisebb szabálytalanságokat tártak fel
Belföld
2026. szeptember 21.
Vizsgálja a kormány a trafikok éjszakai nyitvatartásának önkormányzati korlátozását
Belföld
2026. szeptember 21.
Szathmáry Zoltán lehet az új legfőbb ügyész, Baka András őt javasolta
Belföld
2026. szeptember 21.
Brit turistát gyanúsít a rendőrség egy járókelő bántalmazásával a Nagykörúton
Belföld
2026. szeptember 21.
Orbánék összesen több mint húsz millió forintért szálltak meg közpénzből egy svájci luxusszállodában - Komornyikszolgáltatás is volt
Belföld
2026. szeptember 20.
„Kár volt a finom szekszárdi borért” – reagált Magyar Péter a pécsi országjárása során történt incidensre
Belföld
Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy mind a 60 tankerület élére új vezetőt keresnek
Külföld
A romániai magyar diákok az országos átlag felett teljesítettek a PISA-felmérésen
Tech
Lecserélné az ENSZ a torzító világtérképet
Belföld
2026. szeptember 20.
Bayer Zsolt NKA-s támogatásairól tett közzé videót Molnár Áron
Belföld
2026. szeptember 20.
Tüntetés a Terror Házánál Schmidt Mária leváltása és a bezárás miatt
Belföld
2026. szeptember 19.
Engedélyt kért a köztévé egy filmre, amelyre a közlése szerint nem is kellett volna
Gazdaság
Kapitány István szerint év végéig eldől, kell-e Magyarországnak a Paks II.
Belföld
Összeomlás szélén a víziközmű-rendszer: A teljes éves bevételt a csövek cseréjére kellene költeni
Gazdaság
Figyelmeztet az alapkezelő: a rezsicsökkentéssel nem lehet belépni az eurózónába
Belföld
2026. szeptember 18.
Szeptember 28-án derül ki, melyik négy üggyel kezd a vagyonvisszaszerzési hivatal
Belföld
2026. szeptember 18.
Élő levegőmérést indított a Samsung a gödi akkumulátorgyára körül
Belföld
2026. szeptember 18.
Lefokozott és megbírságolt a bíróság két gyulai börtönőrt egy rab bántalmazása miatt
Belföld
2026. szeptember 18.
A Fidesz szerint a Tisza politikai bosszúja áll a koncessziós szerződések felmondása mögött
Belföld
2026. szeptember 18.
Szijjártónak, Kubatovnak és Deutschnak is távoznia kell a klubja éléről - A jövőben nem lehetnek sportklubok elnökei
Belföld
2026. szeptember 18.
Öt újabb feljelentést tett a Belügyminisztérium a Nemzeti Sportügynökség ügyeiben
Belföld
2026. szeptember 18.
Vitézy szerint Lázárnak az "Őszinte híve" elköszönéssel kellett leveleznie Orbán Viktorral
Belföld
2026. szeptember 18.
Mentőautó és személyautó ütközött Kőbányán, öten megsérültek
Belföld
2026. szeptember 18.
Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány véget vet Mészárosék 35 éves autópálya-koncessziónak
Belföld
2026. szeptember 17.
Vezetőváltásokat és új mentésirányítást ígér az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója
Belföld
2026. szeptember 17.
Szeptember 30-ig kell a kormánynak bizonyítania az uniós vállalások teljesítését
Belföld
2026. szeptember 17.
Feljelentést tett a Miniszterelnökség egy MI-kutatóközpont 300 milliós támogatása miatt
Belföld
2026. szeptember 17.
Tájékoztatót adott ki a NAV a tűzifa kedvezményes áfakulcsáról
Belföld
2026. szeptember 17.
Varga Mihály iratokat adott át a Matolcsy-féle MNB működéséről
Belföld
2026. szeptember 17.
Két nappal az őrizetbe vétel után Jellinek Dániel és Szivek Norbert letartóztatásról döntött a bíróság
Belföld
2026. szeptember 17.
Visszatér a nyár a hétvégére, csak néhol zavarhat be egy zápor
Belföld
2026. szeptember 17.
Melléthei-Barna Márton szerint valaki az ő nevével élve csalt ki pénzt
Belföld
2026. szeptember 17.
Húsz év után olvasható, miről tárgyalt a Gyurcsány-kormány az őszödi beszéd után
Belföld
2026. szeptember 17.
Kilencvenöt útból csupán nyolcszor utazott menetrend szerinti járattal Orbán Viktor
Belföld
2026. szeptember 17.