Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Ma eldől a pedagógusok sorsa!

10perc.hu
2023. 07. 04.
Ma eldől a pedagógusok sorsa!

Amíg a Parlamentben a státusztörvényről szavaznak a képviselők, addig a Kossuth téren tüntetnek a jogszabályt elutasítók.

Eljött a nap, ma a kormánypárti többség – vélhetően – megszavazza a pedagógusok jogállását alapjaiban megváltoztató státusztörvényt. A Parlamentben 11 órától szavaznak majd a sokat vitatott törvényről, és szinte alig akad valaki, aki abban reménykedik, hogy a törvényt ne fogadják el.

Ám a szavazás alatt, illetve egész nap a törvényt ellenzők tüntetnek a Kossuth téren. Igaz, az első vereséget már elszenvedték, miután az eső miatt az eredeti tervekkel ellentétben nem 8, hanem 9 órakor kezdődik a megmozdulás.

Az aHang tájékoztatása szerint azért volt szükség a módosításra, mert a csapadék miatt csak 9 órakor tudnak majd sátrat állítani. Elvileg 13 órától „alternatív közösségi programokkal készülnek”, az eseményzáró pedig 19 órától 21 óráig tart.


Ha a képviselők megszavazzák a sokat vitatott törvényt, a tanárok - az előzetes bejelentések alapján – ezrével hagyják majd el a pályát     Fotó: Pixabay


„Nem számítunk nagy meglepetésre: a Kormány megmutatta, hogy továbbra is a bosszútörvény adta retorzióktól reméli a pedagógusok, a szülők, és a diákok beletörődését a tarthatatlan oktatási állapotokba” – írta ki az aHang a közösségi oldalán.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint a törvényjavaslat elfogadásával a nagy viták háttérbe szorulnak, feledésbe merülnek, és nem lesz sem atomcsapás, sem felégetett föld - amiket a vita során emlegettek a státusztörvényt ellenzők -, az élet pedig megy tovább.

Ha a képviselők megszavazzák a sokat vitatott törvényt, a tanárok - az előzetes bejelentések alapján – ezrével hagyják majd el a pályát. Az Egységes Diákfront elnökségi tagja azt mondta, a népszavazási kezdeményezésükhöz aláírásgyűjtő aktivistákat toboroznak majd, ugyanis annak nem látják értelmét, hogy egész nyáron tüntessenek.

Főkép forrása:
Freepik
Címkék:
#Pedagógus

További cikkek