Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter – Tényleg az EP-jelöltség az oka?

10perc.hu
2023. 06. 28.
Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter – Tényleg az EP-jelöltség az oka?

Varga neve a Schadl–Völner-ügyben is előkerült, az is kiderült, hogy a miniszter találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtói kar vezetőjével.

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter, írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti lap arról írt, hogy az igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben.

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni” - mondta Varga Judit.

A politikus már Orbán Viktorral is közölte döntését, aki az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli. Varga a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: „Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.” Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az elmúlt négy évet, felemelő érzés volt számára a magyar érdekek képviselete.


Varga neve a Schadl–Völner-ügyben is előkerült     Fotó: Facebook/Varga Judit


Azt viszont nem erősítette meg, hogy ő lesz a Fidesz–KDNP listavezetője az EP-választáson. Csupán annyit árult el, hogy valóban az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét. Varga Judit szerint a jövő évi EP-választásnak nagy a tétje, konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben aktív szerepet akar vállalni.

Varga Juditot 2019-ben nevezték ki igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlót váltotta a tárca élén, akiből szintén EP-képviselő lett. Varga Judit magánélete sokáig téma volt a sajtóban: márciusban derült ki, hogy elválik férjétől, Magyar Pétertől, aki korábban a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt – számolt be a Telex.

A házaspár korábban a balatoni házukra felvett 10 milliós csok miatt került a figyelem középpontjába. Idén májusban derült ki, hogy Varga Judit visszafizette a támogatást. Ráadásul Varga neve a Schadl–Völner-ügyben is előkerült, a korrupcióval vádolt egykori államtitkár a bíróságon azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter szoros figyelem alatt tartotta a végrehajtói ügyeket. Az is kiderült, hogy Varga találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtói kar vezetőjével.

Főkép forrása:
Facebook/Varga Judit
Címkék:
#Varga Judit

További cikkek