A projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz. Az üzem felépítése ötszáz munkahelyet teremt az eredetileg tervezett ezren felül, amihez az állam 13,5 milliárd forint támogatást nyújt.
Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja közölte, a cég hosszú távra tervez, erősen elkötelezett Debrecen és Magyarország mellett. 2025-től a debreceni gyár történelmet fog írni szerinte, hiszen ez lesz az első üzemük, ahol a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modelleket gyártják, nem használnak fosszilis energiát, a BMW i-gyár "karcsú, zöld és digitális" lesz.
Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője kijelentette, a nagyfeszültségű akkumulátorok gyártását 2025-ben kezdik el az autógyártás megindításával egyidőben. A Debrecenben készülő összes új BMW modell akkumulátorát helyben fogják összeszerelni. Az új üzem mintegy 140 ezer négyzetméternyi területen terül majd el. Az építkezési munkálatok a napokban kezdődtek meg.