393.93 Ft

368.88 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Kultúra

„Vége az Omegának!” – Molnár György lezártnak tekinti az együttes több évtizedes történetét

10perc.hu
2023. 03. 24.

Még a zenekar menedzserével, Trunkos Andrással közösen megírja az Utolsó mohikán című dalt, amiben elköszön a már elment zenésztársaitól.

Egy korszak – úgy tűnik – végérvényesen lezárult. Molnár György, vagy ahogy sokan ismerik az Omega gitárosát, Elefánt az elmúlt négy évben pokoli küzdelmet vívott a rákkal: miután megműtötték, újra kellett tanulnia járni, majd ismét kiújult a daganat, de nem adta fel. Ám a saját küzdelme alatt elveszítette Benkő Lászlót, Mihályi Tamást, és Kóbor Jánost is.

A gitáros a teljes felépülésről még csak óvatosan beszél, pedig a kezelőorvosa szerint nagyon biztatóak az eredményei. „Sajnos a rák egy olyan betegség, hogy azt mondják, minden rendben van veled, és egyszer csak meglepetésszerűen újra visszacsap, visszaüt mint a bumeráng” – mondta az RTL Fókusz riportjában a zenész, akinek családja rengeteget segített a felépülésben, például akkor is, amikor az első műtét után újra kellett tanulnia járni.

Nagyon nehéz volt talpra állni újból, de végül úgy tűnik, mindez sikerül. „Az életben, ami szép és komoly, az mind nem vásárolható, a szeretet... A lányom nemrég ajándékozott meg egy kisunokával, tündéri kis pacák, állandóan pengeti a gitárt” – mesélte mosolyogva a büszke nagypapa.




Otthoni stúdióját az Omega relikviái díszítik, zongoráján ott van az egyik utolsó közös kép. Mégsem tud múlt időben beszélni egykori pályatársairól. „Szinte nem is hiszem el, hogy meghaltak, mert hallom és az interneten látom őket, úgyhogy nagyon furcsa érzés, amikor kimegyek a Benkő Laci sírjához...” – állította Elefánt.

Mindenesetre ezt a korszakot lezárta magában, nem írja tovább az Omega történetét, melyben 55 éven keresztül játszott. „Nem folytatom az Omegát, az Omegának vége. A zenekarnak van egy történelme, van egy nagyon komoly története, amit a levegőbe írt bele és nem lexikonokban van lefektetve” – közölte Molnár György.

A zenész most azon dolgozik, hogy a fennmaradt Omega anyagokat újra kiadják, lemezen és CD-n is. Új dalt pedig már csak az égi zenekar emlékére, vagy saját kedvéért ír. „Olyan hat-nyolc dal van készülőben, a legfrissebb, ami lesz, annak az lesz a címe, hogy az Utolsó mohikán. Ezt Trunkos Andrissal írjuk, és nyilván utalni fogok arra, hogy a társaim elmentek” – mondta a 73 éves zenész.

Főkép forrása:
RTL/Fókusz
Címkék:
#zene

További cikkek