A Sisák Donát rendezte ROAR című magyar kisfilm bejutott az amerikai Higgsfield Global Film Festival 2026 döntőjébe. A mesterséges intelligenciával készült alkotás 176 ország 67 223 nevezése közül került a 126 döntős film közé. A díjazottakat október utolsó hetében hirdetik ki.
Négy szempont alapján válogattak
A 126 kiválasztott film a teljes mezőny kevesebb mint 0,2 százaléka. A döntősöket a Higgsfield kreatív csapata jelölte ki, a rendezést, a történetmesélést, a vizuális megvalósítást, a hangot, valamint az eredetiséget és koncepciót mérlegelve. A verseny összdíjazása 1 millió dollár, ebből a fődíj 500 ezer dollár - összesen 14 elismerést osztanak ki. A nevezés feltétele az volt, hogy a filmek valamennyi állóképe és mozgóképe a Higgsfield saját platformján készüljön.
A döntős filmeket nemzetközi zsűri értékeli. Tagja Edwin Catmull, a Pixar társalapítója és a Walt Disney Animation Studios korábbi elnöke, aki ötszörös Oscar-díjas, Turing-díjas, és a Toy Story vezető producere volt. A testületben ül Phedon Papamichael kétszeres Oscar- és BAFTA-jelölt operatőr is, aki többek között Az aszfalt királyai, A boldogság nyomában és A chicagói 7-ek tárgyalása képeiért felelt. A zsűri tagja továbbá Paul W. S. Anderson, a Mortal Kombat és a Resident Evil-filmek rendezője, valamint Alex Proyas, aki A hollót, a Sötét várost és az Én, a robotot rendezte.
Festői képi világ a megszokott AI-látvány helyett
A ROAR egy apa és már felnőtt lánya közös napját mutatja be egy varázslatos dinoszauruszparkban. A film a közös élményekről, a maradandó emlékekről és arról szól, mire hajlandó egy szülő, hogy megőrizze a csodát. A látványvilág kézzel festett akvarell- és gouache-illusztrációkra emlékeztet: az alkotók szándékosan eltértek az AI-animációkban gyakori, Pixar- és anime-ihletésű stílustól. A film képeit és mozgó jeleneteit számítógépes eszközökkel hozták létre, a cél pedig egy saját karakterekkel és egységes vizuális világgal bíró, teljes történet volt.
„Egy apa-lánya történetet akartunk elmesélni, amelyben a dinoszauruszok csak a háttér, a valódi téma az, amit két ember egymásért tesz. A mesterséges intelligenciával egy-egy beállításból rengeteg változat születhet. A rendezői munka itt abból áll, hogy kiválasszuk azt az egyet, amelyik a történetet viszi előre” – mondta Sisák Donát, a film rendezője.
Rácz István, a ROIworks társalapítója és ügyvezetője szerint azt akarták bizonyítani, hogy mesterséges intelligenciával is készülhet olyan film, amelynek középpontjában az emberi kapcsolatok és az érzelmek állnak, nem a technológia. Úgy látja, a döntőbe jutás ezt igazolja. Hozzátette: „AI-eszközökkel ma bárki látványos képeket készíthet. Azt, hogy ezekből film születik-e, a történet, a rendezői döntések és az ízlés határozza meg. Ez egy kisfilmnél és egy márkakampánynál is ugyanúgy igaz.”