Egyelőre három hajóval vesznek fel utasokat, a három hajó befogadó képessége 1300 fő, és a vírushelyzetre tekintettel a hajókat 70 százalékos telítettséggel közlekedtetik.
Újraindul a Dunakanyarban szombaton a személyszállítási hajózás, amelyet az utazási igények alapján fokozatosan bővít a Mahart. A hajózási vállalat április 24-én elindítja a szombat-vasárnap közlekedő Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös településeket érintő körjáratot. Az első járat 10 órakor, a második 14 órakor indul Visegrádról. Két indulás között a hajókat folyamatosan fertőtlenítik. Idén 1000 forintba kerül a dunakanyari napi hajójegy
Egyelőre három hajóval vesznek fel utasokat, a három hajó befogadó képessége 1300 fő, és a vírushelyzetre tekintettel a hajókat 70 százalékos telítettséggel közlekedtetik. Ha nagyobb utazási igény jelentkezik, akkor sűrítik a járatokat, 12 órakor, 16 órakor és 18 órakor is tudnának hajót indítani. Hogy ne alakuljon ki tumultus a beszálláskor, az indulás előtt egy órával korábban elkezdik felengedni az utasokat a hajóra.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!