Évtizedek óta játszik, és egészen 2021. április 3-ig nem nyert nagyobb összeget az a játékos, aki több mint két hónapja 2,8 milliárd forinttal lett gazdagabb.
Vélhetően sokan cserélnének azzal a játékossal, aki több évtizedes, szinte eredménytelen próbálkozás után idén április elején mind az öt számot eltalálva 2,8 milliárd forintot nyert az ötös lottón. A Szerencsejáték Zrt. most megosztott néhány titkot Magyarország új milliárdosáról.
Kiderült róla, hogy minden héten új, véletlenszerűen kiválasztott számokkal játszik, és a nyertes szelvényét Budapesten adta fel. A pénzt szűkebb családjával fogja megosztani, ugyanakkor autót és lakást mindenképpen vásárol, míg az összeg egy részét pénzügyi tanácsadó segítségével szeretné befektetni.
A nagy nyeremény nem fogja megváltoztatni, sem az életvitelében, sem pedig a társasági életében. Úgy véli, odafigyeléssel eddig is egy normális életet tudtak élni, és kijelentette, azért, mert nyert 2,8 milliárd forintot, esze ágában sincs abbahagyni a lottózást.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!