Családi programokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket június 19-én a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban a III. Nyárindító Gyermekfesztivál Jótékonysági Rendezvényen.
A rendezvény részeként állandó programok között szerepel többek között az íjászat kipróbálása gyerekeknek, tűzoltó-, rendőr- és mentőautó-bemutató, kézműves sátor, kézműves kirakodóvásár, valamint kutyás bemutató - közölte a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület pénteken az MTI-vel.
A szervezet a magyar kultúrát, hagyományokat helyezi az előtérbe, ezentúl további célja, hogy hazánk kiemelkedő történelmi eseményeit jobban megismerhessék programokon résztvevők, továbbá hogy közelebb kerüljenek a lovakon keresztül a természethez, az állatszeretethez.
A jótékonysági nap A padlás című musicallal zárul Szőcs Géza Magyar Történelmi Színház és a Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület előadásában.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!