Számos olyan történettel találkozhatunk tavaly február 24-e óta, amely az otthonuktól, rokonaiktól elszakadt ukrán menekültek tragédiáját dolgozza fel. A The Guardian megszerezte egyikük naplóját, melyekből most részleteket idézünk. Olha majdnem pont egy éve menekült el szülővárosából Angliába, ahol számos kihívással kellett szembenéznie.
„Csak egy hétköznapi anya vagyok. A gyerekeim iskolába jártak, és élvezték az iskola utáni életet, a barátaikkal való játszadozást a téren. Tavaly februárban egy kisfilm forgatására készültem, melyben Herszon mindennapi életét mutatta volna be. Kiírták a felvételek időpontjait február 24-ére – de erre már nem került sor.
Ugyanis pont ez volt az a nap, amikor megindult az oroszok támadása, bombáztak repülőtereket szerte az országban. Városunkban leállt a tömegközlekedés, és már másnap elkezdődtek a harcok, illetve egy héttel később már meg is szállták városunkat. Ez a reggel örökre megváltoztatta az életünket. Minden ukrán család életét.
Menekülnünk kellett, és most per pillanat hazátlanok vagyunk, de nemcsak mi, de még a macskánk, Verena is. Amikor megérkeztünk Nagy-Britanniába, nem számítottunk ilyen kedves fogadtatásra. Amikor az emberek megtudták, hogy Ukrajnából jöttünk, gyakran azt mondták: „Sajnálom”, vagy „Ukrajna fog nyerni”.
Találtam egy biztonságos helyet Londonban, ahol nőknek és a menekülteknek indítottak el egy projektet. Elmeséljük egymásnak a tapasztalatainkat, tanácsokat adunk egymásnak, sőt, drámagyakorlatokat végzünk és műsorokat készítünk. Számomra ez egyfajta lelki gyógymód, és örülök, hogy ennek a közösségnek a része lehetek.
Olha lányának egyelőre ukránra fordított feladatokat adnak a pedagógusok, de szeptembertől már rendes osztályba járhat Fotó: The Guardian
Szegény gyermekemnek is hirtelen megváltozott az élete, hiszen egy új országban, új környezetben, új iskolában kellett addigi élete helyett egy teljesen másikat élnie. Nem titkolom, nagyon nehezen ment neki, az első hat hónapban a lányom semmit sem értett az iskolában. Nagyon lemaradt a többiektől, hiszen teljesen más tanterv szerint zajlott az oktatás.
Már attól boldog lett, ha kitalálta, éppen milyen tantárgy óráját tartják neki. Mindenesetre a pedagógusok nagyon türelmesek és rendesek, hiszen minden tanítási napon külön feladatokat készítenek neki ukránul. De bízom benne, hogy a következő tanévben már részt vehet a normál órákon, addig megtanul angolul.
Egy nagyszerű ember által kiadott lakásban élünk, aki még a macskánknak is csinált egy külön kis otthont a mosókonyhában. A lányom néha árulónak is hívja viccesen Venerát, mert többször kapta azon, hogy vendéglátónk ölében dorombol.
A szüleimnek februárban volt a 45. házassági évfordulójuk. Gratuláltam nekik a Telegramon. „Ó, elfelejtettem, hogy évfordulónk van – válaszolta anyám. – Igyekszünk a lehető legkevesebbet elhagyni a házat". Jobban örülnék, ha elhagynák Herszont, de nem hallgatnak rám.
Még Verenának, a macskánknak is van egy külön kis otthona a mosókonyhában Fotó: The Guardian
„Ez a mi otthonunk, és úgy döntünk, hogy itt maradunk, itt éljük le az életünket” – mondják, mintha a háború nem forgatta volna fel az életüket fenekestül. Amikor Herszont megszállták az oroszok, gyakran megszakadtam velük a kapcsolatom, és sokat aggódtam. A felszabadulás után ugyan még mindig nincs stabil internet a városban, de lehetőség van napi sms-ek váltására, vagy akár hívásokra is. Feltéve, ha a kapcsolat létrejön. Néha robbanásokat hallok hívás közben. Herszon továbbra is Ukrajna egyik leginkább támadott régiója Donyeck és Luhanszk régiók mellett.
Tudom, hogy azonnal rohanok haza Ukrajnába, ha véget ér a háború, bár azt nem tudom, hogy Herszonban biztonságos élet vár-e ránk. De azt tudom, hogy mi, ukránok erősek vagyunk. Megbirkózunk a tragédiával, a depresszióval és azzal, ami a győzelem után vár ránk. A helyreállítás nehézségeivel. Győzni fogunk. Nincs más lehetőség.
Mindannyian alig várjuk, hogy újból szülővárosunk utcáin sétálhassunk, együtt lehessünk rokonainkkal és barátainkkal és átölelhessük őket. De egyelőre ennek még nincs itt az ideje. Csak álmodni tudunk róla.”
