395.30 Ft

371.07 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Gazdaság

Megháromszorozódott a magyar import Oroszországból, tömjük pénzzel Putyin országát

10perc.hu
2023. 02. 07.

Számos uniós ország már jelentősen csökkentette orosz kitettségét az elmúlt egy évben, addig a magyar kormány nem tett érdemi lépést ebbe az irányba.

Ahhoz képest, hogy az EU egymás után fogadta és fogadja el a gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni háborúja miatt – eddig összesen kilenc szankciós csomagot szavaztak meg a tagállamok, köztük Magyarország is –, elsőre meglepőnek tűnik az a statisztika, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra a Politico.

Az adatokból ugyanis kiderül: a háború első kilenc hónapjában, tehát 2022. február és november között az uniós tagországok többet importáltak Oroszországból az áruk értékét tekintve, mint az előző öt év azonos időszakaiban, tehát több pénzt is utaltak át az oroszoknak a korábbiakhoz képest. November volt az első olyan hónap a Privátbankár szerint, amikor az uniós import értéke csökkent.

A látszólagos ellentmondásnak két fő oka van. Az egyik, hogy az energiafüggőség miatt az EU nem tudja olyan hamar leépíteni az orosz energiahordozók – elsősorban a gáz és részben az olaj – importját, mint amennyire szeretné. Másrészt az energiaárak megugrása miatt a múlt évben jóval többe kerültek az orosz energiahordozók is, mint korábban.

Ráadásul a tagországok különböző mértékben álltak be az uniós szankciók mögé. A magyar kormány – bár megszavazta őket – kezdettől fogva ellenezte azokat, és kitartott az orosz olaj és gáz mellett, ami meg is látszik a számokon.



A brüsszeli lap adatai szerint az EU importja Oroszországból az értékét tekintve 50 százalékkal nőtt tavaly február és november között 2017 és 2021 azonos időszakához képest. A növekedés márciusban volt a legnagyobb (100 százalék), azóta az üteme ugyan folyamatosan csökkent, de még októberben is plusz 4 százalék volt.

Összességében a 27 EU-tagország közül 19 esetében nőtt és mindössze 8 esetében csökkent a behozatal Oroszországból 2022. február és november között. Az import összértéke 173 milliárd euróra rúgott.

Az orosz import Szlovénia (331 százalék), Ausztria (203 százalék) és Magyarország (197 százalék) esetében nőtt a legnagyobb mértékben – azaz a szlovén kormány több mint négyszer, az osztrák és a magyar pedig háromszor annyi pénzt utalt át Oroszországnak, mint a háború előtt. Eközben Bulgáriánál 120, Szlovákiánál 93, Csehországnál pedig csak 22 százalékos pluszt jegyeztek fel.

Ráadásul Magyarország esetében a növekedés üteme gyorsult: szeptemberben 260, októberben 274, novemberben pedig 362 százalékos megugrást mértek – utóbbi érték már a legnagyobb az EU-tagországok között. Ebben persze szerepe lehet a forint akkori gyengélkedésének is.



A magyar kormány azzal indokolta kitartását az orosz gáz és kőolaj mellett, hogy a magyar gazdaság kiszolgáltatott ezeknek az energiahordozóknak. Erre hivatkozva kért és kapott ideiglenes felmentést az EU-tól az olajembargó alól, Szlovákiával, Csehországgal és Bulgáriával együtt.

Szakértők egy része – például Holoda Attila energiapiaci szakértő – ugyanakkor úgy véli, hogy a kiszolgáltatottság már nem áll fenn: a magyar kormány – ha akarná – az uniós energiaösszeköttetések révén már lényegesen tudná csökkenteni függőségét az orosz energiahordozóktól.

Tény, hogy számos uniós ország – például Németország, Lengyelország, Csehország – már érdemben mérsékelte az orosz gáznak és/vagy olajnak való kitettségét az elmúlt szűk egy évben. Csehország például nyolc hónap alatt 97-ről néhány százalékra csökkentette importjában az orosz gáz arányát, amit norvég gázzal és tengerentúli LNG-szállítmányokkal pótol. Utóbbit viszont az amerikaiak túl drágán adják el Európában.

Főkép forrása:
kremlin.ru

Hirdetés

További cikkek