Az elkövetkező néhány hétben nagy eséllyel még lehet rövid határidővel szerelőt találni, de júniustól akár hónapokat is kell majd várni a szakemberekre.
Az elmúlt években az építőipari boom hatására jellemzően egész évben hosszú várakozási idővel kellett számolniuk a klímavásárlóknak, hiszen folyamatosan zajlottak az építkezések és emiatt a szerelők állandóan leterheltek, a naptárjuk hónapokra előre be volt táblázva. Idén viszont újabb trendfordulóhoz érkeztünk és visszatér a klasszikus klímaszezon.
Reider Péter, a Gree légkondicionálók értékesítési vezetője elmondta, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyár beköszöntével kis túlzással megrohamozzák a piacot az érdeklődők. „Érdemes mindenféleképpen még májusban klímát szereltetni, amikor még nincs olyan nagy meleg, illetve a szerelők még rövid határidővel tudnak dolgozni és a készletek is adottak. Aki most lép, annak a felmérést követő 1-2 héten belül be is fogják tudni szerelni az általa választott készüléket” – fogalmazott a szakember.
Aki nyár közepén kezd el gondolkozni, lehet, hogy már csak őszre kap majd időpontot Fotó: Gree
Jellemző a magyar piacra, hogy sokan az első 35 Celsius-fok körüli kánikulánál kapnak észbe. „Ebben az időszakban a szerelők leterheltsége miatt extrém hosszú várakozási idővel kell számolni. Aki nyár közepén kezd el gondolkozni, lehet, hogy már csak őszre kap majd időpontot. Ráadásul a keresleti hatásokra hivatkozva a beszerelési költségek akár 30 százalékkal is drágábbak lehetnek” – mondta Reider Péter.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!