A kínai kommunikációs óriáscég, hogy ezáltal kivonja a Honort az anyacégre vonatkozó amerikai szankciók hatálya alól.
Eladta a Honor okostelefon üzletágát a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég. A Honort a Shenzhen Zhixin New Information Technology nevű, a Huawei székhelyének otthont adó Sencsen város kormányzatának tulajdonában álló vállalat viszonteladókkal közösen alakított konzorciuma vásárolta meg. Az adásvétel lezárultát követően a Huawei nem rendelkezik majd az új Honor cég egyetlen részvényével sem, és nem fog részt venni az üzlet további működtetésében, illetve a cég döntéshozásában. A Huawei szerint az eladás segíteni fog a Honor viszonteladóinak és beszállítóinak abban, hogy "túljussanak ezen a nehéz időszakon".
Az adásvétellel a Huawei ezáltal kivonja a Honort az anyacégre vonatkozó amerikai szankciók hatálya alól Fotó: huawei.com
A 2013-ban alapított Honor az eladások tekintetében mára a világ egyik legnagyobb mobiltelefon márkájává nőtte ki magát, évente mintegy 70 millió készüléket értékesítve. Az Honor üzletág az elmúlt öt év során több mint 10 milliárd dollárnyi bevételt termelt a Huawei számára. Az eladásra vonatkozóan azonban nem közöltek pénzügyi részleteket.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!