Amikor az orosz-ukrán háború elkezdődött, Popasznában – egy luhanszki város, Bahmuttól 30 percnyi autóútra – élő 57 éves Viktor Sulik azzal volt elfoglalva, hogy az általa vezetett iskolát felújíttassa az államtól kapott támogatásból. Ugyanis a tanintézetet, ahol Viktoron kívül a felesége, Valentyina és három gyermeke is tanított, megrongálta egy tűzérségi támadás. Maga a település 2014 óta a frontvonalban van, többször cserélt gazdát, ám a Sulik-család nem volt hajlandó elhagyni az otthonát.
Viktor és a felesége történelmet tanítottak, és az iskolaigazgató mindig is nemzeti érzelmű volt, nagy hangsúlyt fektetett arra Valentyinával együtt, hogy a gyerekek megismerjék az ukrán történelmet. Amikor az oroszbarát szakadárok és az orosz katonák elfoglalták Popasznát 2014-ben, nem volt hajlandó levenni az iskola épületéről az ukrán lobogót.
„Amikor az invázió 2022 februárjában elkezdődött, mindenki kábult állapotban volt Jöttek az evakuáló vonatok, de senki nem szállt fel rájuk, mert senki sem értette, mi történik. De könyörögtem az apámnak, hogy meneküljön el, mert biztos voltam abban, hogy ha megjönnek az oroszok, őket viszik el édesanyámmal együtt elsőnek"– mondta a The Guardian stábjának Dasa, a férfi lánya, aki speciális szükségleteket tanított.
Viktor és fia, Gyenyisz, aki testnevelést tanított, végül elhagyta a várost, de nem azért, hogy mentsék a bőrüket, hanem jelentkeztek a hadseregbe. Mivel Viktor már túl idős volt, míg Gyenyisznek nem volt katonaim kiképzése, így végül mindketten az ukrán területvédelmi erőkhöz kerültek. 2022. március 6-án Valentyina elkísérte Viktort és Gyenyiszt a toborzóirodájába, így apa és fia vállt vállhoz vetve harcolt Ukrajna védelmében.
Viktor Sulik mindig is nemzeti érzelmű volt Fotó: The Guardian/Anasztazija Vlaszova
A Sors Bahmutba vezényelte őket. A lap munkatársa egyszer elkísérte őket őrségbe, és Viktor nem csinált titkot abból, vajon miért is tört ki ez a háború. „A háború nem újdonság számunkra, de ez a háborúk háborúja. Az embereknek meg kell érteniük, hogy az oroszok azért jöttek ide, hogy elpusztítsanak minket” – mondta az 57 éves iskolaigazgató a fák takarásában.
A Bahmut körüli helyzet az elmúlt hónapokban sokat romlott. A városért folyó csata a katonai veszteségek tekintetében a leghosszabb és legvéresebb összecsapás, hogy Oroszország egy évvel ezelőtt megkezdte Ukrajna leigázását. Mivel Oroszországnak nem sikerült elfoglalnia Ukrajna északi területeit, beleértve a fővárost, Kijevet, majd kiszorították az északkeleti Harkov régióból és délen a Herszon régió egy részéből, erőit egy nagyon várt győzelem elérésére érdekében a Donbasszban összpontosította.
Viktort és Gyenyiszt is a frontvonalba küldték Bahmut védelmi vonalába, holott nem képezték ki őket katonának, valamint a fegyverzetük sem a legmodernebb. Október 6-án apát és fiát egy Bahmut külvárosában lévő gyárba szállították, mindössze néhány száz méterre az orosz erőktől. Azt mondták nekik, hogy az a feladatuk, hogy három napig tartsák a gyárat, amíg megérkezik az erősítés.
Viktor felmérte az esélyeiket, majd kijelentette: „ha kijutunk innen, az csoda lesz”. Másnap reggel az oroszok ismét lövöldözni kezdtek. Egy tüzérségi lövedék találta el az alagsor ajtaját. „Tűz keletkezett, pánikba estünk. Eleinte megpróbáltunk nedves ruhát tenni az arcunk elé, hogy lélegezni tudjunk. Megpróbáltuk megtalálni a picéből kivezető utat. Apám a pice közepén volt, én a szélén” – elevenítette fel Gyenyisz a borzalmak perceit, óráit.
Gyenyisz kezei között halt meg az édesapja Fotó: The Guardian/Anasztazija Vlaszova
A fiú megpróbálta megmenteni az apát, ám egy újabb tűzérségi támadás véget vetett mindennek. Viktor a saját fia kezei között halt meg, és Gyenyisz kénytelen volt a holttestét hátrahagyva elmenekülni a gyárból.
Menekülés közben újabb sebet kapott a nyakán, de az adrenalin miatt észre sem vette. Majdnem 12 órával később Gyenyiszt és a többi megmenekült területvédelmist a gyárból kórházba szállították. Viktor holttestét, egyedüliként, két nappal később megtalálták és kihozták a romok közül.
Amikor Gyenyisz másnap felhívta az édesanyját, az egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a férje nincs többé. „Mondtam neki, ne mondjon ilyeneket, mert ez egyszerűen nem lehet igaz” – mesélte a könnyeit törölgetve Valentyina. Az utolsó telefonbeszélgetésük alkalmával Viktor elismerte a feleségének, rosszak az előérzetei. 15 perc múlva meghalt…
Immár Viktor Sulik is a háborúban elesett ukrán katonák temetőjében nyugszik Fotó: The Guardian/Anasztazija Vlaszova
Az özvegy visszatért a tanításhoz, de most az interneten oktat, mivel diákjai Ukrajnában és külföldön vannak szétszórva. Nem titkolja, két hónapig nem tudta abbahagyni a sírást, majd a temetés után három napig nem ment dolgozni. Idősebb tanítványai megértették, de a legfiatalabbak közül néhányan nem.
„Az egyik azt mondta, nagyon hiányoztam nekik ezalatt a három nap alatt, amíg távol voltam. Miért mentél el ilyen sokáig? Nem volt áram? Persze nem mondhattam meg az igazat, inkább azt válaszoltam, igen, gyerekek, nem volt áramunk" – idézte fel Valentyina.
Gyenyisz immár Viktor nélkül, nehéz szívvel tért vissza a frontvonalba a donyecki régióban. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a visszatérésről, a férfi felidézte a csoport egy másik tagját, aki korábban halt meg, mint az apja. Azt hajtogatta mindig, noha nincs katonai tapasztalata, de ha a hazáját azzal védené, hogy ki kellene tartania a bombazáporban, megtenné.
„Most már értem őt” – suttogta lehajtott fejjel Gyenyisz.
