Gyászol a filmvilág, ugyanis elhunyt a 91 éves Jean-Luc Godard. A híres francia-svájci rendező halálának hírét családja hozta a mai napon nyilvánosságra. Felesége szerint Godard nagyon rossz egészségügyi állapotban volt, így senkit sem lepett meg a hír, miszerint a rendező maga döntött arról, hogy befejezi az életét.
„Nem volt beteg, csak egyszerűen kimerült. Ezért úgy döntött, hogy véget vet ennek az egésznek. Az ő döntése volt, és fontos volt számára, hogy ez ismertté váljon” – árulták el a gamingdeputy.com portálnak a nevük elhallgatását kérő családtagok.
Persze, nem volt titok az, hogy Godard nem ellenzi az eutanáziát. A 2014-es Cannes-i filmfesztiválon nyilatkozott a rendező a Radio Télévision Suisse riporterének, akinek elárulta, ha a szükség úgy hozza, nem fél majd meghozni a döntést, hogy véget vessen a szenvedéseinek.
„Nem vágyom arra, hogy mindenáron folytassam. Ha nagyon beteg vagyok, nem akarom, hogy egy tolókocsiban rángassanak… Egyáltalán nem” – állította az interjúban Godard, aki számára ezek szerint most jött el az idő az eutanáziára.
Egy ultraliberális svájci törvénynek köszönhetően a cselekvő eutanázia is engedélyezett Svájcban, ahol eddig több mint 2000 ember halt meg cselekvő eutanázia segítségével, csak tavaly 1400 ilyen eset történt.
Olvasási idő: 1 perc
Eutanázia! Jean-Luc Godard önmaga döntött a haláláról!
Kultúra
2026. augusztus 25.
79 évesen elhunyt Failoni Donatella zongoraművész
Kultúra
2026. augusztus 19.
Fidesz-közeli cégek is visszautaltak pénzt az NKA-nak, eddig négymilliárd forint érkezett vissza
Kultúra
2026. augusztus 19.
Cserhalmi György kapja idén a Magyar Érdemrend nagykeresztjét
Kultúra
2026. augusztus 16.
Ópusztaszer hagyományőrző programokkal köszönti Szent István napját
Kultúra
2026. augusztus 13.
Izrael miatt szigorítanak az Eurovízió szabályain
Kultúra
2026. augusztus 13.
Kiderült, kik döntenek a magyar Oscar-nevezésről
Kultúra
2026. augusztus 12.
Rod Stewart lemondta az összes idei amerikai koncertjét
Belföld
Cserhalmi György kapta a legmagasabb állami elismerést augusztus 20-án - Itt a lista, kiket tüntettek ki
Belföld
Érdemes odafigyelni a veszélyjelzésekre a hosszú hétvégén
Belföld
Tényleg mindig elromlik az idő augusztus 20. után?
Kultúra
2026. augusztus 10.
Az Odüsszeia 1,1 milliárd dollárral Christopher Nolan legnagyobb bevételű filmje
Kultúra
2026. augusztus 8.
Ezeket a Sziget koncerteket megnézheted az M1-en is
Kultúra
2026. augusztus 7.
Ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén
Szórakozás
Karácsonyi filmmel tér vissza Herendi Gábor - Főszerepben Csányi Sándor és Lovas Rozi
Belföld
A Mediaworks felfüggesztette a Metropol kiadását – az osztódobozok is eltűntek a terjesztési pontokról
Belföld
Zöld lámpát kapott a december 24-i népszavazás: Munkaszüneti nap lehet a szenteste
Kultúra
2026. augusztus 7.
Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlanon
Kultúra
2026. augusztus 6.
Fonyódligeti pisztrángkonzerv lett az év balatoni strandétele
Kultúra
2026. augusztus 5.
Majka lemondta a sepsiszentgyörgyi koncertjét - Életveszélyes fenyegetést kapott
Kultúra
2026. augusztus 5.
Molnár Áron: NKA-pénzből buszoztattak embereket a békemenetre
Kultúra
2026. augusztus 5.
Felbecsülhetetlen értékű, Jupiternek szentelt római oltárkő került elő a Dunából
Kultúra
2026. augusztus 3.
Kiderült: már évek óta az égen ragyog Presser Gábor neve
Kultúra
2026. augusztus 3.
Ariana Grande visszavonul a turnéja után a kritikák miatt
Kultúra
2026. augusztus 3.
Vörös napsarló nyugszik le szerdán este – ritkán látni ilyet
Kultúra
2026. július 31.
81 évesen elhunyt Gálvölgyi Judit műfordító, Gálvölgyi János felesége
Kultúra
2026. július 29.
Motorbalesetben meghalt Glen Hansard Oscar-díjas zenész
Kultúra
2026. július 28.
Tóth Gabi most már nem fog politizálni
Kultúra
2026. július 27.
Valótlan adatközlés miatt Tarr Zoltán visszavonta Pataky Attiláék százmilliós NKA-támogatásait
Kultúra
2026. július 25.
Sorra fizetik vissza a pénzt az NKA-botrány érintettjei, már 2,5 milliárdnál jár a visszautalt összeg
Kultúra
2026. július 24.
Menesztették a Széchényi Könyvtár és két múzeum vezetőjét
Kultúra
2026. július 24.
Majka a Campus Fesztivál színpadán reflektált arra, hogy hogyan próbálta meg lejáratni a Fidesz-média egy évvel ezelőtt
Kultúra
2026. július 22.
Homonnay Zsolt elhatárolódott az Orbán János Dénes-ügytől és elnézést kér a botrány miatt
Kultúra
2026. július 21.
Válságba került az Operettszínház a jogdíjbotrány miatt
Kultúra
2026. július 21.
Tóth Ildikó szerint sok luxusfeleség még mindig gyászolja a választási vereséget
Kultúra
2026. július 18.
Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke
Kultúra
2026. július 17.