EUR: 398,93 Ft
USD: 373,70 Ft
CHF: 402,13 Ft
GBP: 455,65 Ft
RON: 81,06 Ft
RSD: 3,40 Ft

Mai névnap:

Döbbenetes! A kommunista Kínától kell megtudnunk, hogy Magyarország 320 milliárddal támogatja a debreceni akkumulátorgyárat

Gazdasági hírek
10perc.hu
1 hónapja
Kiemelt kép: CATL

Így már abszolút érthető, hogy a kínaiak választása miért ránk és Debrecenre esett, nem pedig valamelyik más jelentkezőre.

Sokadszor derül ki, hogy arra mindig van pénz, amire a kormány szeretné. Ilyenkor nem számít sem Brüsszel, sem a háborús infláció, sem pedig a migránsok. Ráadásul most az is előfordult, hogy a demokratikusnak cseppet sem mondható kínai sajtóból kell azt megtudnunk, hogy a magyar kormány 800 millió euró, azaz 320 milliárd forint értékű támogatást ad a kínai CATL Debrecenben épülő gyárának.

Az erről szóló információt Tompos Márton, a Momentum elnöke ásta elő, aki két kínai lapban is megtalálta ezt a hírt. „Ezt az információt a kínai (!) médiából sikerült megszerezni, miközben a kormány sunnyog és elindította a gyűlöletkampányt is a tiltakozó debreceniek ellen” – írta Facebookján az ellenzéki politikus.


A kínai CATL Debrecenben épülő gyárának látványterve      Fotó: CATL


Mindez azért is lényeges, mert Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt közölte, hogy „a CATL-lel két és fél évvel ezelőtt kezdtük meg a konkrét tárgyalásokat, amikor a vállalat még egy másik helyszínben gondolkodott, így mondhatni, hogy bravúros mentéssel sikerült befurakodnunk a képbe, és világossá tenni a kínai fél számára a hazánk és Debrecen városa által kínált előnyöket” – írta a 24.hu.

Mindenesetre érdemes most már komolyan elgondolkodni azon, vajon mennyi a valóságtartama annak, hogy az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok és a köztisztviselők bérrendezésére nincs pénz, ahhoz kizárólag a Brüsszel által visszatartott uniós pénzek kellenek.